Beléptem az iskolába, testvéreim szoros gyűrűjében, úgy éreztem magamat, mint egy világsztár akit körül vesznek a testőrei. Az emberek sorra hátráltak, és utat engedtek nekünk. A szemükben tükröződött a félelem, és az elragadottság. Úgy néztek ránk, mint ahogy egy oroszlánra vagy egy tigrisre néznének. Tartanak tőlünk… Pedig kb annyira vagyok veszélyes, mint egy marék lepke. A lányok éhesen itták magukba bátyjáim minden vonását. Ők azonban nem néztek senkire, egyenes haladtak előre, én tartottam velük a lépést. Elértünk az igazgatói irodáig. Edmund kinyitotta az ajtót, majd félre állt nekem, hogy beengedjen. Besétáltam és egy rövid, lilás hajú, kissé telet hölggyel találtam magamat szemben, aki önfeledten csámcsogott. Amikor a testvéreim beléptek, azonnal abba hagyta a rágcsálását, és óvatos mozdulatokkal rendezgette a ruháját, hogy kihangsúlyozza a dekoltázsát. Engem észre se vett.
- Jó napot! - mosolyodott el Lou, ő imádta, hogy tőle majdnem mindenki el van ájulva, öntelet egoista.- Jó – hosszú szünet után kinyögte, hogy - napot - és úgy meredt bele Lou szemébe, mintha abban lenne a világ minden kincse.- Az igazgató úr itt van? - csattant fel Edmund.- I... ig...igen - motyogta megszeppenten a titkárnő.- Akkor lenne szíves, szólna neki? – rúgta bokán Bill, Edmundot.- Persze - meredt Bill-re.
Nagyon lassan állt fel, és közben végig meredt szemekkel pásztázta Bill-t. Aki közben halványan el is pirult. Hihetetlen, az én két méter magas bátyjám elpirul, mert egy negyvenesen nő megbámulja. Komikus...
- Gyertek csak - mondta sugárzó mosollyal, a titkárnő.- Köszönjük – mondta Lou és rá is kacsintott a nőre. A pimasz formáját. Feszengve léptem be az igazgató irodába. Nagy és tágas volt, izzadság és férfi parfüm lengte be a helyiséget, megfűszerezve egy kis dohos szaggal. Kicsit felkavarodott tőle a gyomrom.
- Jó reggelt újoncok! - pattant fel, egy apró, kopasz hapsi a karosszékből. Kezében iratok voltak, és egy kávéspohár.
- Jó reggelt! - köszöntük egyszerre, bár a férfi eléggé mulatságos látványt nyújtott, a fülig érő szájával.
- Maguk ugye a Wolfék? Hát persze! Nos kérek ezekre az iratokra egy mancs lenyomatot aztán, mehetnek is órára - majd az iratokat elénk rakta. Csak pár adtalapot kellett megnéznünk miszerint jók-e rajta az adatok aztán pedig alá kellett írni és ennyi is volt az egész. Aztán ránk vigyorgott, olyan volt, mint egy kopasz kerti törpe. Olyan kis cuki, nekem is el kellett mosolyodnom.
- Én George McDarf vagyok. De nyugodtan hívhatok fenségnek! - mondta, majd mikor látta a megdöbbent arcunkat, hangosan felnevetett - Csak vicc volt kadétok! Induljanak – aztán kilökött minket az ajtón. Most rajtam volt a sor, hogy megpusztuljak a röhögéstől. De nem tettem meg, egy mert örökké élek, másrészt meg azért, mert nem kezdek el hangosan vihogni egy folyosón, ahol mindenki úgy néz rám, mintha egy másik kontinensről jöttem volna…
- Neked hol lesz első órád? - kérdezte meg Edmund.- Azt hiszem a 30-asban. Az ott van a második emeleten - mondta és egyből a lépcsőt kezdtem keresni a szememmel. - Az jó, mert nekem a 28-as teremben lesz Spanyolom! - sóhajtott fel megkönnyebbülten Edmund. Lou megforgatta a szemeit. - Így igaz, csüngj csak édes hugicánk nyakán! - majd kedvesen megborzolta a hajamat. Én ijedten a kezéhez kaptam!- Le akarsz égetni?! - sziszegtem, miközben körbe pillantottam, hogy sokan látták-e a jelenetet. Mindössze csak a fél suli figyelte minden mozdulatunkat. Mert a másik fele, valami mást nézett. Ekkor vettük észre, hogy Bill is valami mást néz. Majd védelmezően elém ugrott, mikor a tömeg szétvált. A testvéreim nem vettek levegőt. A szemeik kidülledtek és Edmund magához szorított, amikor az utolsó ember is elállt az útból, megláttam őket.
Durván kilenc fős banda. Négy lány és öt fiú. Az egyik lánynak hosszú, szőke haja volt és aranybarna szeme, ilyen palyboy-os cuccokat viselt, amit én a legrosszabb rémálmomban sem húztam volna föl. A másik lány, egy alacsony, félhosszú hajú lány volt, akinek sötét barna haja volt, és márkás cuccokban volt. Mini szoknyát és egy rövid ujjú pólót viselt. Ők egy- egy fiúhoz simultak. A miniszoknyás egy szőke hajú fihoz, aki meglehetősen szolidan volt felöltözve. A másik lány egy olyan fiúhoz bújt, aki nagyon hasonlított a testvéreimre, csak jobban ki volt gyúrva náluk. Fejhez simuló szürke sapka volt a fején, a pólója is szürke volt. Aztán, egy fekete, hosszú hajú, kecske szakállú fiú jött, nagyon ijesztően nézett ki. Magas volt, és ő is csak úgy roskadozott a sok izomtól, ami rajta volt. Aztán egy rövid, vörös hajú fiú jött aki a többiekhez képest vézna és alacsony volt. Hasonlított egy kicsit a miniszoknyás lányra. Aztán két iker lány jött. Rövid hajúk volt. Olyan amilyen Rihannának is volt az Umbrella című kilpjében. Csak nekik gesztenyebarna. Egy forma pólót viseltek, de az egyiknek egy testékszer volt a szája sarkában. Aztán jött a legfélelmetesebb, egy magas, izmos, rendkívül jóképű fiú. Napszemüveg volt a szemén, és rövid bronzos haja az égnek állt. Amikor megláttak minket ők is ledermedtek. Aztán az a fiú, aki a legijesztőbb volt, levette a napszemüvegét, és megláttam a fekete szemét. Egyensen engem nézett, a vér megfagyott az ereimben. Mindegyik az volt. Éreztem az édes illatukat, láttam a szemüket. - Ezek... - dadogtam alig halhatóan.- Igen! - mordult fel Bill.- Azok - húzta fel a felső ajkát Lou.- Vámpírok! - morogta Edmund és még szorosabban ölelt.
- Jó napot! - mosolyodott el Lou, ő imádta, hogy tőle majdnem mindenki el van ájulva, öntelet egoista.- Jó – hosszú szünet után kinyögte, hogy - napot - és úgy meredt bele Lou szemébe, mintha abban lenne a világ minden kincse.- Az igazgató úr itt van? - csattant fel Edmund.- I... ig...igen - motyogta megszeppenten a titkárnő.- Akkor lenne szíves, szólna neki? – rúgta bokán Bill, Edmundot.- Persze - meredt Bill-re.
Nagyon lassan állt fel, és közben végig meredt szemekkel pásztázta Bill-t. Aki közben halványan el is pirult. Hihetetlen, az én két méter magas bátyjám elpirul, mert egy negyvenesen nő megbámulja. Komikus...
- Gyertek csak - mondta sugárzó mosollyal, a titkárnő.- Köszönjük – mondta Lou és rá is kacsintott a nőre. A pimasz formáját. Feszengve léptem be az igazgató irodába. Nagy és tágas volt, izzadság és férfi parfüm lengte be a helyiséget, megfűszerezve egy kis dohos szaggal. Kicsit felkavarodott tőle a gyomrom.
- Jó reggelt újoncok! - pattant fel, egy apró, kopasz hapsi a karosszékből. Kezében iratok voltak, és egy kávéspohár.
- Jó reggelt! - köszöntük egyszerre, bár a férfi eléggé mulatságos látványt nyújtott, a fülig érő szájával.
- Maguk ugye a Wolfék? Hát persze! Nos kérek ezekre az iratokra egy mancs lenyomatot aztán, mehetnek is órára - majd az iratokat elénk rakta. Csak pár adtalapot kellett megnéznünk miszerint jók-e rajta az adatok aztán pedig alá kellett írni és ennyi is volt az egész. Aztán ránk vigyorgott, olyan volt, mint egy kopasz kerti törpe. Olyan kis cuki, nekem is el kellett mosolyodnom.
- Én George McDarf vagyok. De nyugodtan hívhatok fenségnek! - mondta, majd mikor látta a megdöbbent arcunkat, hangosan felnevetett - Csak vicc volt kadétok! Induljanak – aztán kilökött minket az ajtón. Most rajtam volt a sor, hogy megpusztuljak a röhögéstől. De nem tettem meg, egy mert örökké élek, másrészt meg azért, mert nem kezdek el hangosan vihogni egy folyosón, ahol mindenki úgy néz rám, mintha egy másik kontinensről jöttem volna…
- Neked hol lesz első órád? - kérdezte meg Edmund.- Azt hiszem a 30-asban. Az ott van a második emeleten - mondta és egyből a lépcsőt kezdtem keresni a szememmel. - Az jó, mert nekem a 28-as teremben lesz Spanyolom! - sóhajtott fel megkönnyebbülten Edmund. Lou megforgatta a szemeit. - Így igaz, csüngj csak édes hugicánk nyakán! - majd kedvesen megborzolta a hajamat. Én ijedten a kezéhez kaptam!- Le akarsz égetni?! - sziszegtem, miközben körbe pillantottam, hogy sokan látták-e a jelenetet. Mindössze csak a fél suli figyelte minden mozdulatunkat. Mert a másik fele, valami mást nézett. Ekkor vettük észre, hogy Bill is valami mást néz. Majd védelmezően elém ugrott, mikor a tömeg szétvált. A testvéreim nem vettek levegőt. A szemeik kidülledtek és Edmund magához szorított, amikor az utolsó ember is elállt az útból, megláttam őket.
Durván kilenc fős banda. Négy lány és öt fiú. Az egyik lánynak hosszú, szőke haja volt és aranybarna szeme, ilyen palyboy-os cuccokat viselt, amit én a legrosszabb rémálmomban sem húztam volna föl. A másik lány, egy alacsony, félhosszú hajú lány volt, akinek sötét barna haja volt, és márkás cuccokban volt. Mini szoknyát és egy rövid ujjú pólót viselt. Ők egy- egy fiúhoz simultak. A miniszoknyás egy szőke hajú fihoz, aki meglehetősen szolidan volt felöltözve. A másik lány egy olyan fiúhoz bújt, aki nagyon hasonlított a testvéreimre, csak jobban ki volt gyúrva náluk. Fejhez simuló szürke sapka volt a fején, a pólója is szürke volt. Aztán, egy fekete, hosszú hajú, kecske szakállú fiú jött, nagyon ijesztően nézett ki. Magas volt, és ő is csak úgy roskadozott a sok izomtól, ami rajta volt. Aztán egy rövid, vörös hajú fiú jött aki a többiekhez képest vézna és alacsony volt. Hasonlított egy kicsit a miniszoknyás lányra. Aztán két iker lány jött. Rövid hajúk volt. Olyan amilyen Rihannának is volt az Umbrella című kilpjében. Csak nekik gesztenyebarna. Egy forma pólót viseltek, de az egyiknek egy testékszer volt a szája sarkában. Aztán jött a legfélelmetesebb, egy magas, izmos, rendkívül jóképű fiú. Napszemüveg volt a szemén, és rövid bronzos haja az égnek állt. Amikor megláttak minket ők is ledermedtek. Aztán az a fiú, aki a legijesztőbb volt, levette a napszemüvegét, és megláttam a fekete szemét. Egyensen engem nézett, a vér megfagyott az ereimben. Mindegyik az volt. Éreztem az édes illatukat, láttam a szemüket. - Ezek... - dadogtam alig halhatóan.- Igen! - mordult fel Bill.- Azok - húzta fel a felső ajkát Lou.- Vámpírok! - morogta Edmund és még szorosabban ölelt.
.gif)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése