15 fejezet - Ennyi csak, mert ennyi ez

A hatalmas, erős testből, csak úgy áradt a fenyegetés. Haragja, egy perzselő tűzhöz hasonlított. Tudtam, hogy haragjánk oka, a beteges féltéknysége. Hogy annyira szeret, hogy beepusztul abba, hogy az én életem nem csak imádott bátyámról szól. Most haragját mégis többnek éreztem, olyan volt, mintha ez a dolog túl mutatna az irántam érzett haragján, vagy bármilyen hirtelen dühön. Rám morgott, és súlyos és öles léptekkel megindult felém, nem tudtam, hogy most mi lesz, hogy kapok-e egy pofont vagy kettőt.
- Miért találkoztál az emberrel? - ez a hang már nem Edmund Wolf hangj volt. Ez egy szörnyteg hangja, egy morgás, egy vicsor.
- Mi is emberek vagyunk, ha nem tudnád! - mondtam, és a földbe gyökerzett a lábam.
- Nem válaszoltál a kérdésemre! - hangja halk volt, ám mégis olyan nyers erő áradt a hangjából, hogy szinte fellökött a lábamról.
- Mert ahhoz volt kedvem! - toppantottam. Bár éreztem, hogy ez a megnyílvánulás csak olaj volt a tűzre.
Zöld szemét vörös köd borította, és rám vetette magát. Testem nagyott koppant a padlón és végigszánkáztunk rajta, éreztem ahogy fájdalom hasít a testembe, és azonnal reagáltam is rá. Bátyám kőkemény fejébe, akkorát fejeltem, hogy orr csontja recsegve- ropogva adta meg magát. Edmund arcát eltorzította fajdálom, az enyémet pedig öklének csapása, amivel tökéletesen kiugrasztotta az álkapcsomat. Beletérdeltem a hasába, és nyögve kivágtam a kérdésemet: - Neked meg mi bajod? - akkor pofon volt rá a válasz, hogy az ajkamból kiserkenő vér, egész kis patakocskává változott.
- Bajod is eshetett vona! Elment az a maradék kis eszed is? - sziszegte, miközben satuba fogtam a nyakát, és a hátára gördültünk.
- Megfulladok te hülye! - elkapta a hajamat és azzal, jól belevágta a fejemet a paldlóba, erre enyhült a karom szorítása. Nagy levegőt vett, miközben én hasra fordultam és felpattantam, majd akkorát rúgtam belé, hogy nekicsapódott az egyik tartóoszlopnak.
- Szemét! - morogtam, és megtapogattam vérző orromat. De ekkor úgy gyomorszájon vágott, hogy az egész világ sötétbe borult.
- Becsaptál! Elárultál! - a hangja elcsuklott és belém rúgott.
Egy hangos csattanást hallottam, nyílván nekirepültem valaminek. De csak fásult zsibbadást éreztem.
- Elment az eszed!? Jézusom, ő vérzik? - ez Wrath hangja, száz közül is felismerném. Na ennek is akkor megjelennie... Remek, remélem Ed legalább ilyenkor megvéd!
- Takarodj innen! Ez az én és húgom ügye! - Edmund hangja kétségbeesett volt, megijedt attól, hogy vámpír hátha beindul a véremre és rámugrik.
- A hugod, vérzik! - hang megdöbbent, ijedt és éhes volt.
- Ha a közelébe mersz menni hozzá, focizni fogok a fejeddel – Edmund vicsorgott, hallottam azt a jellegzetes, morgását, de ez már védelmező volt. Megpróbáltam felülni, vagy legalább megmozdulni, de nem sikerül. A félelem jégtábaként nehezedett a mellkasomra.
- Anya – nyögtem. Az utolsó személy akiben még van annyi tartás, hogy ezt a helyzetett megoldja.
És ekkor két hatalmas test csapódott egymásnak, kiváló! Aztán kívágódott az ajtó, és valaki felém rohnat, majd felkapott. Aztán egy csapat is érkezett, nyílván valóan a többiek. A szememet hosszas küzdelem után nyitottam ki. De nem bírtam nyitva tartani, mert az agyam egyre nehezebb és nehezebb lehet.
Semmi baj kicsim, anya és Bill már itt van! - suttogta anya a fülembe. És éreztem, ahogy átad Billnek, majd egy visszafolytott káromkodást hangfoszlányait is felismertem. Aztán Bill megnyugtatóan, a homlokomra szorította ajkait, majd elindult velem valamerre. Miközben egy hangos vita bontakozott ki.
- Ő vérzik! Ezek szerint ő nem... - hallottam Maryon zaklatott hangját – De hiszen olyan, mint mi.
- Ő is olyan, csak ő... - apa nem találta a szavakat, ez egy ritka pillanat.
- Ő mi? - kérdezte nyugodtan Reid.
- Ő egy tisztavérű.... - ennyit hallottam, aztán csapódott az ajtó és Bill gondoskodott arról, hogy ne tudjam meg a beszélgetés végét.
Amíg ilyen fél kábult állapotban voltam, nem tudtam eldönteni igazából, hogy azok amiket hallottam, mire utalnak. Tisztavérű? Ez meg mit jelent? És miért mondta azt Maryon, hogy én olyan vagyok, mint ők? Hol itt az összefüggés. És ha valaha is sikerül végre kinyitnom a szememet én úgy képentörlöm Edmundot, hogy többet az életben nem rakják helyre az állkapcsát Nyögtem egyet mire, egy nagyon édes illatú kéz ért hozzám. A szemem úgy pattant fel, hogy szinte fájt. Ezek szerint, mégis csak megkapja Edmund az igért taslit...
Eilzabeth arca ragyogott rám a félhomályba. Egy vékony kis hajpánt volt gesztenybarna tincsei között, és aggodalmas szemmel vizsgálgatott.
- Szerbusz Nenay! - mondta, a hangja nyugodt volt és szinte csilingelt. Áh, szóval ő, még se olyan irritáló, mint az ikertestvére, aki folyton Lou-ra hajt.
- Szia! - nyögtem  és azonnal rá is jöttem arra, hogy egy vámpírral vagyok egy szobában. Ekkor egy másik édes illat szállt felém. Maryon állt Arnolddal az ágy másik oldalán.
- Jobban vagy? - hallottam Arnold vékony és fontoskodó hangját.
- Hol van... Edmund? – rájöttem, hogy egy levegővel nem tudom végig mondani a mondatot.
- Lent van! - ez a hang, és ez az illat. Jesszusom ez Wrath. Ott állt az ágyam lábánál – Miért keresed őt ?– hangjából csengett a megvetés.
- Terveim szerint, most szeretném, úgy belevágni a fejét a falba, hogy leessen tőle a tető! - vagy három percig mondtam a mondatot. Erre Maryon és Elizabeth hangos nevtésbe kezdtek. Wrath is elmosolyodott. Istenem milyen szép mosolya van. Várjunk csak, négy vámpírral vagyok, egyedül. A szobámban. A pánik ennél jobban nem is uralkodthatottvolna el rajtam.
- Nyugalom Nenay, mi nem fogunk bántani – mondta, majd a kezét rátette a karomra.
- Erre nem vennék mérget – és szúrósan néztem Wrathra. Az újfent elmosolyodott és a cipőjére nézett.
- Látom már kezdesz megbarátkozni velünk! - mondta nyugodtan Arnold és Maryon vállára rakta a kezét.
- Nagyon nincs más választásom – nyögtem, aztán újra becsuktam a szememet. Ez egy hülye vicc!
- Hagyjátok pihenni – hallottam Bill hangját, biztos most jött be.
- Bill? - kérdeztem rekedten.
- Semmi baj Nenay! Itt vagyok – mondta, majd hallottam, ahogy az ágyam melletti székre lehuppan.
- Én kicsi terminátorom – mondta nevetve Lou. Remek egyre többen a szobámban. Ránéztem. Éppen Lujzát ölelte át, de közben hozzám beszélt!
- Az én kicsi hugom, aki végre betörte a nagyképű bátyjám orrát! Tapsot neki! - leindett fel a kezeit, és ütemes tapsba kezdett. Bill azonnal követte a példáját, mire én megforgattam a szemeimet.
- Elizabeth – szólt Lujza – Lemennél egy kicsit Reidhez... - egy pillanatra rám kapta sötétedő szemét – beszélni szeretne veled.
- Persze! – mondta Beth miközben felállt. Ennek nem örültem, Beth valahogy szimpatikus volt, de a nővére, aki úgy bújt az én Loumhoz, mintha egy sál lenne a nyakába teljesen kiborított.
Nem vagyok hajlandó ennyi izét eltűrni a szobámban. Megyek és pont! Fölültem, azaz csak ültem volna mert Bill súlyos keze úgy nyomott vissza a párnámra, hogy levegőt sem kaptam.
- Ez még ráér! - mondta némi szigorral a hangjában.
- Williams! - morogtam.
Lou hangosan felnevetett és lehajolt megborzolni a hajamat.
- A föld legveszélyesebb nője! - mondta csak úgy mellékesen. A szeméből sugárzott a szeretet, mintha megnyugodott volna.Kíváncsi voltam, hogy van-e ennek köze ahhoz, hogy lát bizoyos dolgokat.
- Nyugalom Bill, Nenay pár napon belül már jobban is lesz! - mondta Maryon, majd Wrathra nézett, aki bólintott egy aprót, majd beletúrt a hajába, és ennek következtében karján kirajzolódtak az izmok. Félelmetesen erős lehetett, bele sem mertem gondolni, hogy milyen lenne, ha megütne, valószínüleg a fejem is leröpülne a helyéről...
- Maryon és én, meg Arnold most megyünk, de ma még mindenképpen visszajövünk megnézni, hogy mi a helyzet veled – nem nézett a szemembe, a hangja kicsit eröltetten volt vidám.
- Nincs rá szükség! - meredtem rá. Maryon rám kapta a tekintetét és láttam, ahogy az értetlenség és a fáldalom megcsillan benne.
Hiába, lehet, hogy ők jók, de én nem tudok megbízni a vámpírokban és az ember ugye nem változik, már csak olyan amilyen eleve... Bár az igaz, hogy semmi sem az aminek látszik, még én se.
- Azért kösz! - mondtam, de nem néztem Wrathra. Tudtam, hogy tudja, hogy azt köszönöm meg, hogy a verekedésnél megjelent, még akkor is ha nem is volt szándékos.
Bill hátra nézett Lou-ra aki Lujzánk a vállát ölelte, és láttam, hogy valamit titkolnak előlem. Arnold elindult az ajtóm felé Maryonnal együtt. Wrtah pedig rám nézett, a halántékom megint fájni kezdett. Aztán elmúlt a fájdalom.
- Egyszer talán majd megértem, hogy mi jár a fejedben... - mondta, de inkább csak magának. Aztán az ablakomhoz lépett és kiugrott rajta.