-->
El kell engedned a múltat, azért, hogy lehessen jövőd!
Ezt apu mondta még akkor, amikor kicsiként nem tudtam elaludni, mert féltem a Klántól. Talán a második komolyabb támadás után, amikor ránk gyújtották a házat… abban az egy hónapban az életem olyan volt, hogy féltem kinyitni a szemem. És féltem becsukni is. Senkinek nem kívánom, hogy élje át, ahogy érzi otthonának füstös bűzös maradványát. Soha senki ne lássa, a hőn szeretett otthon lángolni, miközben, bent a szüleid mentenek ki téged… Senki ne lássa… SOHA!
Ez a képjátszódott le a szemem előtt amikor nyitva volt a szemem. Akkor is ha csukva. A félelem eluralkodott rajtam, és betegesen kínzott. 5 éves kislány voltam. Csak 5 éves… Emlékszem annak a hónapnak az utolsó napján apa volt a soros, hogy meséljen nekem. Nem mertem elaludni, ezért apa vagy három órán át mesélt. Amikor már kezdtem fáradni, de még mindig a szörnyű képek ugráltak az agyamban akkor apa bemászott mellém az ágyba, és lerakta a meséskönyvet. Majd megfogta az akkor még kicsi kis kezemet, és kinyújtotta a plafon felé, majd csöndben megszólalt.
- Arya, eljön majd az az idő, amikor az élet sokkal ijesztőbb lesz, mint most. De a félelmek soha sem hátráltathatnak abban amit elterveztél. Az hogy most ijesztő, az nem baj. De ha rettegsz tőle hatalmat adsz a félelmeid kezébe. Emlékszel még a farkasra, akiről meséltem neked?
- Igen! – mondtam és apára néztem.
- A farkasokat nem verik át a nyulak vagy a bárányok, vagy a teknősök. A farkasok megeszik őket.
- De ez nem jó példa! – mondtam durcásan – Én akarok a farkas lenni, de nem akarom megenni a nyuszit.
- És a vámpírokat, nem akarod legyőzni? – kérdezte és az én kezem mellé rakta a kezét.
- DE! – mondtam. És akkor úgy éreztem magamat, mint egy bátor és éhes farkas. Csak én a bosszúra és nem a nyúlra voltam éhes…
- Bátor kislány vagy Nenay. – mondta apa és megfogta a kezemet. Még sose aludtam olyan mélyen, mint aznap este.
Ahogy visszatértem a jelenbe, láttam, hogy a világ azóta sokat alakult, mikor még én voltam a veszélyes farkas. De tudtam, hogy akkori elhatározásom kitart örökké. Éppen ezért a kéz, amely bilincsbe fogta a kezemet, olyan gyöngének tűnt az én akaratommal szemben, hogy csak meg kellet mozdítanom a kisujjamat, hogy a másiknak fájjon. Csak löknöm kellett egyet a testén, hogy neki repüljön egy fának, és csak szíven kell szúrnom a titánium bicskámmal, hogy többé ne nyíljon ki utálatosan sötét szeme! Mindez csak tőlem függ, az éhes farkastól.
Csak a kérdést kellett föl tennem, ezt akarom?
Igen!
Egy pillanat műve volt és a kezem életre kelt, a szorító kéz fájdalmasan adta meg magát az én kezemnek és az erő olyan elsöprő lendülettel kúszott fel a tagjaimba, hogy szinte rázkódott az egész testem.
- Nenay! Izzik a szemed! – mondta egy döbbent hang, amely teljesen eltorzulva hallatszott. Egy másik hang azonban élesen visított a fülembe.
BOSSZÚ!
Nem volt ami kizökkenthetett volna ebből a dühöt állapotból. Bántottak újra! A véremet kívánták és ezért meg kell fizetni-e a agyaros XX századinak.
A kezem egy pillanat alatt kikapta a zsebemből a kést, és a szemem csak arra férfira fókuszált akit láttam magam előtt. Rá! A gyűlölt vámpírra. Aki áhítattal és fürkészve nézett, hosszan, nem mozdult. Ajkán ott csillogott a sebemről magába szívott sötétlő vérem. A teste izmos volt, a tekintete nyugodt és perzselő. Ajka csábítóan vörös. A haja kócos, mintha csak az ujjaimra várnának a bronzos tincsek. A bőre fehér és hívogatóan langyos. Ő volt az ellenség és a tökély egyszerre. A gyönyörű külső nem leplezi az utálatos és visszataszító lelket.
- Gyönyörű vagy! – mondta elfúlva.
- Ne hízelegj agyaros pióca! – sziszegtem, és az éles kést végig húztam a tenyeremen.
- A szemed izzik, és a… az arcod… olyan… mint…
- Most véged! – fölugrottam és a kés egy centivel a feje mellett fúródott a fába.
Mögöttem állt és megbűvölten meredt rám.
- Még sose voltál ennél szebb – mondta és önkéntelenül a kezem felé nyúlt, amelyből friss vérem csorgott.
- Támadj - csavartam ki a kezét és löktem egy fához. Mintha valami őrült bűbáj hatott volna rá. Ez hirtelen kizökkentett a vörös ködös dühből.
Ezt az alkalmat megragadva, megfordult, a kést a földbe dobta, miután kikapta a kezemből, és magához szorított. A halántékomba fájdalom hasított, mire az ősi ösztön újra feléledt.
- Véged – sziszegtem.
- Már régóta így van – mondta a szembe nézve és óvatosan kisimított egy tincset az arcomból.
Azok a szemek, azok az édes sötét szemek. Melyekben benne rejlik sötét és gonosz múltja, még sose csábítottak ennyire.
- Rám nem hatnak a trükkjeid! – suttogtam, miközben áhítatosan simogattam a karját.
Minden düh és ösztön elszánt féloldalas mosolyától, miközben a szeme lassan a karját simogató kezemre vándorolt.
- A véred íze olyan édes… Biztos olyan, mint az ajkaidnak – vágyakozva nézte a pici duzzadt sebhelyes ajkaimat.
- Tönkre teszlek – mondtam és lassan lábujjhegyre álltam.
- Már megtetted – mondta és a szemembe nézett, miközben a fejem sajogatóan lüktetett.
- Vámpír mondja szúnyognak, hogy vérszívó – suttogtam.
Elmosolyodott, és még közelebb húzott magához.
- Honnan jönnek ezek a hasonlatok? – kérdezte és még közelebb hajolt, már csak egy centire voltak ajkaink.
Nem válaszoltam csak néztem, és vártam. A karjai biztonságosnak tűntek. Biztonságosabbak voltak, mind Edmund karjai. Ekkor hirtelen egy hang hívott vissza a valóságba.
Az ajkán ott van a vérem. Ő vámpír.
A remegés visszatért és kétségbe esetten nyíltak el ajkaim, hogy segítségért kiáltsanak, de késő volt.
Csak az ujját tette az ajkamra, a szám mégis magától becsukódott. A fájdalom megszűnt.
- Nem kell tőlem félned! – mondta, majd a vérző kezem felé nyúlt, és a szájához emelte.
- Ne! – mondtam a szemem elkerekedett.
- Ha akarnálak se tudnálak bántani. Téged nem! – mondta és végig csókolta a sebet. Megremegett a kezem, ahogy ajka kényeztette. De ő nem törődött ezzel.
- Ezt… nem értem.
- Bárcsak tudnám, hogy most mire gondolsz – emelte fel az ajkát a kezemről.
- Mi…miér…miért? – kérdeztem reszketve.
- Meg akarlak csókolni – mondta és az ajkai elindultak az enyém felék.
- Azt gondolom erről, hogy nem – mondtam, bár szavaimmal ellentétben állt, hogy a hajába túrva közelebb húztam a fejét magamhoz. Mi történik velem? Mik ezek a hangulat változások?
- Akkor, majd bocsánatot kérek, ha befejeztük – és ajkát az enyémhez érintette. Az volt a világ legédesebb csókja. Olyan gyöngéden fogadta a félelmet, ahogy óvatosan mozogtak ajkaim, és olyan lágyan ölelt, hogy azt hittem, hogy ő mellette, nem kell másnak lennem, csak a kicsi Nenay-nak.
.gif)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése