-->
Ajkai gyöngédek voltak, még akkor is, mikor én már régen a nyakába csimpaszkodtam, mert ő vagy két fejjel volt magasabb, mint én. A kezei a csípőmön voltak. A szemem lassan kinyílt, és találkozott a tekintetem az övével. A sötétedő szemek, itták magukba minden mozdulatomat. Én pedig teljesen elvesztettem az ő sötétségében. Csak ennyi kellett hozzá, egy könnyed érintés a számra és végem. Nincs menekvés. A tekintete kutatott keresett valamit, miközben a testemen édes borzongás futott végig.
Véget ért a csók. Nagyon lassan, mert apró puszik millióit váltottuk még, miközben az én szemem, már újra becsukódott. Aztán az agyamban már csak kábult köd maradt. Azaz édes köd, amit az ő csókja okozott. Ez a megmásíthatatlan finom, és bársonyos érzés… Az ajkam még most is bizserget, muszáj volt legalább megérintenem az ajkamat, hogy biztosan tudjam, hogy meg van e még. Ujjaim végig siklottak rajta. Istenem, milyen finom… Hmmm.
Nem tehettem róla, valami ábrándozó hang felszakadt a torkomból, és ez visszacsábította Wrath száját az ajkaimra, mert hihetetlenül puha és forró szája rátapadt újra az enyémre, de ha most lehet még gyöngédebben, mint az előbb. Én pedig sodródtam az ő erejével. Az ajaka olyan puha volt, és annyira gyöngéd, bársonyosan simogatta a számát, és nem engedte, hogy elhúzódjak. Pedig el kellett, mert különben megfulladtam volna. Nagy levegőt vettem és, eltávolodtam tőle. Kábultan lépkedtem hátra, és csak mentem és mentem. Még végül elég nagy lett köztünk a távolság.
- Bocsánat – mondta. A hangja olyan érzelem menetes volt, hogy a szívem összeszorult. Nem értem miért. Hülye érzelmek, menjenek a francba, nekik nem osztottam lapot.
- Most mondjam, hogy felejtsük el? – csücsültem le az egyik rönkre. A hangom beleltörődő és nyugodt volt. A sértettség meg a düh bezzeg ilyenkor elmegy nyaralni?
- Mindkettőnknek túl jó az emlékezete hozzá – mondta szenvtelen hangon, és nekidőlt a fának.
- Király! – hajtottam le a fejemet – Naná, hogy életem első csókját is egy vámpírtól kapom. Mi mástól? – mondtam gúnyosan suttogva.
- Csak közlöm, hogy minden szót hallok! – mondta és a hangja még mindig érzelemmentes volt. Ennyit arról, hogy gyönyörűnek talál, meg hogy én teszem tönkre, jó vicc! Fel is nevettem keserűen.
- Te csak maradj csöndben! Itt minden a te hibád! – NA VÉGRE! A büszkeségembe legalább maradt még némi becsület, és nem hagy cserben ebben a szörnyű helyzetben.
- Az enyém? – mondta döbbenten.
- Hát nem is az enyém! – pattantam föl és tettem csípőre a kezemet. Az izmai megfeszültek, az arca dühös lett, aztán baljósan hirtelen nyugodt lett. Felnézett félig csukott szempillái alól, és egyenesen belenézett macskaszerű szemembe.
- Miért is? – és tett egy határozott lépést felém. Én egyből hátra léptem kettőt.
- Mert! – ez remek indok, gyerünk Nenay dolgoztasd meg az agyadat.
- Kicsit bővebben? – egy gyors lépés felém.
- Ha nem jössz utánam, és nem akarlak megölni, és ha nem… - miért ilyen rohadt helyes…
- És ha nem? – kérdezte várakozva a mondat befejezésére.
- Tudod te… - mondtam reszketve, és valamennyi kevéske bátorságot csempészve a hangomba gúnyosan hozzátettem – Vérszívó.
- Érdekes, amikor megcsókoltalak kifejezetten élvezted azt a részemet, amivel a vért szívom, javíts ki ha tévednék – mondta halálosan komolyan. Na erre mit lehet mondani?
- Ez övön aluli volt! – húztam ki magamat.
- Miért is? – kérdezte, és határozottan lépkedett felém.
- Mi vagy te, egy vallató gép? – kérdeztem, és hátrálásom közepette, sikeresen megbotlottam valamiben, és eltanyáltam, a lábam az ég felé meredezett.
Halkan szinte gúnyosan felnevetett. Dühösen fújtattam egyet, feltápászkodtam a földről, és minden haragomat összeszedve megindultam felé. Mutató ujjamat rászegeztem és dühösen tarppoltam.
- Na ide figyelj! Te szánalmas kis, agyaros múlt századbeli homo sapiens mutáció. Engem NENAY WOLF-ot. Semmilyen elcseszett mutáció nem röhöghet ki! Világos? – álltam meg tőle egy centire. Az ajkán egy halvány mosoly játszott és úgy nézett ki, mintha mulatna valamin. Aztán mintha egy ovishoz beszélne lehajolt hozzám.
- Hát persze Nenay – mondta, majd megsimogatta a hajamat. Elkaptam a kezét, és megszorítottam. Dühösen ráfújtam, mint ahogy egy tigris is tenné.
- Most azt hiszed, hogy olyan fene nagy legény vagy… - szemembe nézett. Gyűlölöm ezek a szemek… Lelátnak a lábujjamig.
- Te meg azt hiszed, hogy félelmetes vagy!- mondta
- Mert az is vagyok! –sziszegtem és még erősebben megszorítottam a csuklóját.
- Tévedés… - mondta és hangja vidám lett.
- Mi? – vörösödtem el a dühtől.
- Te nem vagy ijesztő… Inkább komikus… és őrült… meg kicsit bolond. – sziszegtem és csúnyán néztem rá, szarkasztikus megjegyzései miatt – Na meg persze meseszerűen gyönyörű – olyan áhítattal ejtette el ki ezt a mondatot, hogy minden erő elhagyott.
- Jól a fölbe döngölsz, most meg hízelegsz… - mondtam, és erővel elfordítottam a tekintetemet az övétől.
- Nem hízelgek, csupán nem tudok napirendre térni afölött amit látok – mondta és újra maga felé fordította a fejemet.
- Hagyjuk ezt a nyálas dumát! Bírod a vérem és ezért itt próbálsz elbűvölni – mondtam erőt és élt erőltetve a hangomba.
- Csak próbállak? – kérdezte sértetten. Mire hirtelen rá kaptam a tekintetemet, és hangosan felnevettem. Egy duzzogó vámpír!
- Most min nevetsz? – kérdezte és duzzogva lebiggyesztette az ajkait.
- Nagyon édes vagy ilyenkor – nevettem hangosan, aztán a mosoly le is hervadt az arcomról, amint rájöttem arra, hogy mit is mondtam. A szemöldöke a magasba szaladt és arcán egy beképzelt mosoly jelent meg.
- Te is nagyon CUKI vagy, amikor hízelegsz nekem! – mondta és újra a közelebb hajolt hozzám.
- Ezt visszaszívom – motyogtam.
- Nem teheted. Mit rámutattál a szívás, az én dolgom – mondta és ajkával megcirógatta az enyémet. Beszívtam kívánatos illatát, és felmorogtam.
- Oh olyan jó illatod van – mondtam kábultan, miközben ajkaimat egy pillanatra az övére szorítottam.
- Neked meg nagyon jó ízed – suttogta és magához szorított.
-->
Elkábultam tőle. Ő meg láthatóan tőle. Úgy viselkedtünk egymással, mind két óvódás és a dolog legnagyobb meglepetésemre kedvemre való volt.
.gif)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése