12 - Fura nagyon fura

Másnap már se erőm se kedvem nem volt úgy tenni, hogy minden oké. Össze voltam zavarodva, és csak Edmund közelségét fogadtam el. Lou pedig nagyon erősen próbált felvidítani, megígértette velem, hogyha hazaérünk, újra elpróbáljuk az egyik régi számunkat. Morogtam rá valamit, de aztán belegyeztem. Loura nem lehet kitartóan haragudni, hiszen Lou csak Lou.
Bill került és nem igen beszélt hozzám, arra következtettem, hogy ő is leszűr magában bizonyos dolgokat mielőtt újra beszélnénk. Apa és Anya pedig úgy tettek, mintha minden rendben volna. Holott semmi sem volt, nem hogy rendben, de még a közelében sem. Valami kozmikus káoszban voltunk, apró szigetekre szétosztva.
Az elkövetkező egy hét borzalmas volt, Ed rengeteget lógott a nyakamon, és folyton arról beszélt, hogy ha egy vámpír is csak a közelembe jön, hogyan öli meg őket. Eleinte szórakoztam ezen, és több alternatívát is felvetettem, és egészen jó kis móka volt belőle, de egy idő után ettől sem lett jobb kedvem…
Lou azon volt, hogy visszasírja magát a szívembe és volt, hogy kizártad Edmundot a házból, hogy beszélgessünk, és időnként megengedte, hogy szkanderben megverjem őt, Lou kitartó munkája meghozta a gyümölcsét, vele a viszonyom majdnem olyan volt mint régen. Hát igen a régen az régennek számított most már, egy olyan régennek ami soha többé nem lesz már jelen, de még annak egy ócska utánzata sem…
Bill továbbra sem beszélt velem, sőt, jobban került, mint én őt. Napokra bezárkózott a szobájába, sőt az iskolában is eltűnt, csak órák előtt egy perccel jelent meg, és nem is beszélt Louékkal.
Anya és Apa továbbra is úgy csinált, mintha nem történt volna semmi, eleinte dühített, de péntekre már teljesen megszoktam. És ebből a rossz hangulatból már csak egy kiút volt… Ami pénteken be is libbent elém.
- Nenay… Izé, van kedved eljönni, velem, és szóval érted? Nem érted? – kérdezte ebédnél Rup.- Nem értem mire gondolsz – mosolyogtam. Rup nagyon igyekezett lazán elhívni engem valahova, de szegényemnek ez nem igen jött össze.- Nem csak én leszek ott – folytatta tovább.- Rup, összefoglaljam? – kérdeztem mosolyogva.- Nem lenne ciki? – kérdezte és elfintorodott.- Nem lenne ciki! – nevettem, és megveregettem a vállát.- Jó – fújta ki a levegőt.- Tehát szeretnél velem elmenni valahova, de ez nem kifejezetten randi lenne, csak attól félsz, hogy én félre értem, tehát helyette össze vissza makogsz. Pedig a válaszom igen – mondtam és bekaptam a sült krumplimat.- Kösz, ha te mondod, valahogy jobban hangzik – mondta eltűnődve, majd dühösen a hátam mögé nézett.- Mi van? – néztem én is hátra, és kiesett a kezemből a villa. Lou ott ült Bill-lel és Darkékkal egy asztalnál.- A tesóid bírják őket? – kérdezte enyhe döbbenettel.- Ezek szerint… - morogtam. És visszafordultam. Kegyetlen érzés volt, a testvéreim akik azt hittem, hogy szeretnek, lepaktáltak az ellenségünkkel. Majdnem elsírtam magam. Hogy, hogy ők már nem emlékeznek azokra a napokra? Hogy- hogy ők, nem rémülnek meg a sok rossz emléktől… Mi változott meg?
- És a másik testvéred? – kérdezte Rup. Fölnéztem rá, és amit meglátta szomorú arckifejezésem rögtön bekapcsolt vidító üzemmódba.
- Most pont úgy nézel ki, mint a Micimackóból a Füles. Már csak két nagy fül hiányzik… - mondta, és a levegőbe rajzolt nekem két nagy fület.
- Ez nagyon eredeti volt – mosolyodtam el az igyekezetén.
- Meséljek még a randikról, ami még sem randi? – tette fel a kérdést.
- Mesélj! – mondtam és keresztbe fontam a mellkasomon a kezemet. Egy pillanatra hátra néztem. Wrath nem volt velük. A jóképű ám de rohadtul félelmetes fiú nem volt ott. Azonnal egy ijesztő kép bukkant fel elmémben. Ugye nem Edmundaal van? Ha azok ketten egymásnak esnek! Jóságos ég! Rupert folyamatos beszélése közben felpattantam, és elkezdtem a parkoló irányba rohanni.
Mint oly sokszor, most sem tévedtem. Wrath és Edmund farkasszemet néztek egymással, igaz nem a parkolóban, hanem az egyik folyosón. Wrath arca kemény volt, és csak úgy sugárzott belőle az erő, egy pöccintésével megölne… Edmund kezei ökölbe voltak szorulva és morgott valamit a foga között. A folyosó kihalt volt, csak mi hárman voltunk a folyosón, de a fiúknak én még nem tűntem föl. Ledermedtem. Ugye nem bántja Edet! Én megölöm, ha csak egy újjal is hozzá nyúl a bátyámhoz. Wrath hirtelen felém fordította a fejét. A tekintete már az olvadt caramelre emlékeztetett, valahogy eltűnt belőle a gyilkos vágy. Hirtelen elfogott a vágy, hogy újra halljam a hangját, az illata újra kaparni kezdte a torkomat. Gyengének éreztem magamat, mocskosul kincsinek… Edmund is rám nézett, de a szememet képtelen voltam elfordítani a fiúról.
- Nenay – mondta aggódva, és elindult felém.
És az ösztön megszólalt, egy belső hang követelte, hogy:
Menj oda Wrathoz…Most!
A lábam elakart indulni, de ebben a percben megéreztem a fájdalmat a halántékomnál, oda kaptam a kezemet, és rászorítottam, a fájdalom egyre erősödött, miközben a fiú rám szegezte, perzselő tekintetét. Kínoz! Edmund sietve lépkedett felém, de egyszerre a fájdalom megszűnt. Hirtelen újra visszapillantottam Wrathra, az ajka elnyílt, aztán megrázta a fejét. És ő is elindult. Istenem, mi ez a nyomorult érzés… Miért akarom megízlelni? Bárcsak, bárcsak ne lenne vámpír.
Ekkor hármasunk kibővült Ruperttel.
- Mi történt Nenay, csak úgy elfutottál? – nézett rám kérdőn, aztán meglátta Wrathot és az ajka nyomban egy apró és vékony csík lett. Szinte éreztem a félelmének a szagát, félt ettől a fiútól. És milyen helyesen teszi. Mögém lépett és erősen fogta a karomat, mint aki arra készül, hogy elhúzzon. Edmund megtorpant. Látva Rupot minden életkedve semmivé lett, és bosszúsan fujtatott. Wrath rá kapta a tekintetét, gúnyos mosoly jelent meg az arcán. Mintha beszólt volna neki. Ami nyílván lehetetlen, hiszen egy hang se jött ki a torkán. Azon a piros ajkon, biztos a vére is ilyen, és milyen jó íze lehet.
Jézusom miket gondolok, hiszen ő egy vámpír! Egy mocskos gyilkos, aki… Aki…
- Nenay, gyere, menjünk innen – mondta Rup és elkezdett húzni. Nem akartam elmenni, életembe először szerettem volna választ kapni egy kérdésre! Most először, föl akartam tenni egy igazán fontos kérdést.
Miért érzek így irántad Wrath?