24 fejezet - És így történt az hogy...

A november gyorsan utolért minket. És életemben nem tanultam még ennyit, majdnem mindennap dolgozatot írtam. Az iskola lekötötte minden időmet, de Rupertre és a többi haverra persze volt időm. Bár nagyon kevés. A zenekarunk kezdett befuccsolni, Lou és én nem bírtunk együtt meglenni. És ez a csapat rovására ment. Darkék mindig átjöttek, de egy valaki eltűnt. Wrath helye egyszer csak üres lett. Ott árválkodott a széke, és a szívem mélyén tudtam, hogy hiába jó ez nekem, valami akkor sem stimmel. Rupert és én persze a legjobb haverokká nőttük ki magunkat, ezért keveset foglalkoztam Wrath hirtelen eltűnésével. A többi Dark persze sose beszélt nekem róla. Sem arról, hogy hová tűnt. Nem mintha számított volna. Nem bíztam bennük kezdtem úgy vélni, hogy az élet valami fura tréfát űz velem, mert álmok, amelyekhez mindig menekültem, most nem jöttek. Azaz jöttek, de mindegyikben, egy bronzos hajú sötét szemű férfi nézett vissza rám. És úgy gondoltam, az agyam a hibás gondolkodású szívemre hallgat.

Eljött a december, és az első hó. Az első hóval pedig Wrath is visszatért. Mint valami fura földöntúli lény. És lassan kezdtem megszokni, hogy átnéz rajtam, mint egy üvegen, vagy buborékon. Nem foglalkoztam vele, mert rengeteg dolog volt, amin dolgoztam. Elkészült az első saját számom amit a csapatnak írtam. Hosszan bajlódtam vele, de mivel Lou akár hogy is küzdött ellene a végén beismerte, hogy mégis csak tetszik neki, a testvéri kapocs újra erős lett. És bár döcögősen is mégis csak újra olyan viszony lett köztünk, mint régen.

Maryon többször is próbált velem beszélni, valami fura szomorúság volt rajta, és tudtam, hogy az egésznek köze van Wrathoz, ezért már direkt nem is figyeltem rá. Apa és én még sose voltunk ennyire jóban. Nagyon büszke volt rám, mert a jegyeim szépek lettek, és mivel a harcművészetet is remekül műveltem. Ugyanis apát újra megkértem, hogy vegyen kezelésbe. Anya rengeteg időt töltött Floretével és Bethttel így kénytelen voltam, magam megtanulni főzni, egyszerűen belejöttem és azt vettem észre, hogy sokkal jobban megy ez, mint anyának. Ráadásul ennek anya is örült, mivel ő állítólag utál főzni.

Edmund és én próbáltunk valami békés megoldást találni, mert Lou és Lujza mostanában egyre inkább elmélyítették a kapcsolatukat. És mi Eddel igyekeztünk nem ott lenni, amikor ők mélyítenek. Ian viszont a szívem csücske lett, jóba lett a barátaimmal és olyan bartyós viszony lett közte és köztem, mint köztem és Ed között. Arnold korrepetált engem és Rupertet fizikából. Tehát kezdtem megbízni a Darkokban. És az életemből hiányolt egyensúly visszatért. Bár fájt látnom, hogy milyen a tesóm és vámpír között a viszony mégis erőt vettem magamon. Rupert megértett, a végén már szinte a pillantásomból olvasott. És decemberrel együtt közeledett a szülinapom is. Egyik este éppen nem tudtam aludni, forgolódtam és mást sem láttam magam előtt, mint Wrath arcát, és ez egyre több kételyt váltott ki belőlem.

Tudtam, hogy valami nem stimmel velem, mert az egész, hogy Drakék kémek kezdett abszurd lenni, hiszen a mindennapokba úgy részt vettek, mint a problémákban. Nem tudtam, hogy vajon ez az álca vagy a valóság de szégyen szemre kezdtem megbízni bennük. Coleen-t és Lujzát még mindig nem szerettem. Wrath-tal meg nem álltam szóba. De ettől még a többiek kezdtek egyre jobb színben feltűnni előttem.

Jack már húginak hívott gyakran énekelt nekem, én meg gitároztam hozzá. Általában Nirvát énekelt nekem. És mivel mindketten bolondultunk a motorokért rengeteg tudtunk beszélni róla. Végül az is kiderült hogy Jack éppen annyira imádja a K1-t mint én, tehát vele volt közös témám.

Ian gyakran beszállt az együttesbe amikor Lou a kapcsolatát mélyítette Lujzával. És énekelt is, mivel ő is olyan fanatikus rockker volt, mint én nem volt nehéz szót érteni vele. Már vásárolni is voltunk együtt, az ő gitárjához mentünk erősítőket venni, és közben persze megbeszéltük az összes lehetőséget arra az esetre, ha valamelyikünk is fölléphetne egy bandával, melyikkel lépne fel. Mindketten egyöntetűen a Nickelback-ra szavaztunk.

Arnold, több órán át szenvedett velem és Ruperttel, amikor elvállalt minket. Hogy őt idézzem: Két ekkora hülyét, tényleg nem hordott a hátán a gravitációval megáldott föld bolygó ami geoid alakú. Ilyen szépen is csak ő tud fogalmazni… Másrészt egyszer elvitt bennünket valami tudományos múzeumba, ahol véletlenül beindítottuk a riasztót Ruperttel.

Victorral a fegyverekről tudtam sokat beszélni, és egy lőtérre is kijártunk lőni. És megígérte, hogy nyáron megtanít íjjal lőni, aminek nagyon örültem.

Bill meg persze belezúgott Bethbe, aki meg halálosan beleszeretett Edmundba, akinek meg persze csak én létezek. Ezt nevezem én Tragikomédiának. De ez tényleg az. Én meg persze a zord és rideg jégcsapkirályt szerettem egyre jobban, de ő még csak nem is köszönt. Egyik nap fáradt voltam és úgy gondoltam, ha elmegyek sétálni egyet az erdőbe az majd helyre rak. De nem így lett…

Mindenki el volt foglalva valamivel. Rupert pedig éppen a nagyijánál volt, és most nem volt kedvem máshoz, minthogy kigyalogoljam magamból, a sok a rossz és kellemetlen élményt. Kicsit volt számomra csak hideg a mínusz tíz fok, világéletemben szerettem a hideget. És a jeges dolgokat. A meleget viszont sosem csipáztam, így esett meg, hogy sport cipőben és egy vékonyka kis pulcsiban, indultam neki a rengetegnek amely házunk mögött tornyosult. A fák nagyok voltak, és a hó szűziesen fehér és csak vadállatok nyomai voltak rajta, na meg persze most már az enyémek is. Ami nagyon tetszett, az ahogy ropogott a hó talpam alatt és ahogy a lábnyomom minden felé kanyargott. Nem bírtam ki, hogy ne gyerekeskedjek és ne csináljak egy hó angyalt. Tudtam, hogy Rupert ezen a szinte mondaná rám, hogy hülye vagy és megfogsz fagyni, de mit számít.

Egyre mélyebbre értem, és egyre több dolog történt, valami fura dolgot vettem észre, hogy van egy másik nyom is a hóban. Még hozzá egy másik cipő nyomai. Kicsit megfagyott bennem a vér mikor 5 percnyi követés után a lábnyomnak egyszerűen csak vége szakadt.

- Szóval bemersz jönni az erdőbe? – kérdezte meg gyúnyosan Wrath és legugrott egy tíz méter magas ágról. Két méterre érkezett meg tőlem a hóba, minden hang nélkül.
- Miért ne mernék? – kérdeztem vissza, és fölnéztem a fenti ágra, majd le a rá. Én tuti, hogy kitörtem volna valamim.
- Nem is tudom, csak mert mondjuk a gonosz vámpírok itt vannak – mondta ironikus hangvételben, és a kezeivel úgy csinált, mintha valami Drakula szerű köpenye lenne.
- Nézd, vannak dolgok amik… - kezdtem de torkomra forrasztotta a szót.
- Amikre ugye kíváncsi vagy! – mondta és az arcán továbbra is ez a most kicsinállak kifejezés ült.
- Nem értem miről beszélsz – tettem egy lépést hátra. Ő pedig hisztérikusan felkacagott. Olyan igazi rossz fiúsan, amitől egyszerre akarsz hozzásimulni és elmenekülni is.
- Persze, hogy nem érted, te vagy a szegény Nenay akit senki sem szeret, akit mindenki átver – biggyesztette le az ajkait.
- Te beteg vagy – mondtam és hátat fordítottam neki, azt hiszem még sem volt jó ötlet ez a séta.
- Meg hát ugye vámpír! Nem igaz. Egy gonosz úr aki tönkre teszi a kislányokat! – mondta Rupert hangját utánozva, és előttem is termett. Ekkor leesett.

- Te hallgatóztál! – mondtam, és olyan dühös lettem, hogy az egész arcom lángolt.

- Aggódtam érted, az egyik pillanatban még engem követelsz az ajkaiddal a másikban meg már nem is vagy ott a harmadikban pedig kitalálod, hogy utálsz és hogy én átvertelek. Mikor vertelek át ha? – kérdezte keserűen. Fájt neki, minden szó amit akkor lassan két hónapja kimondtam. És ekkor tisztán láttam magam előtt, hogy milyen hülye vagyok.

- Azt hittem, hogy infókat gyűjtesz rólam a Klánnak – mondtam suttogva, miközben szemem éhesen szívta magába Wrath minden mozdulatát.

- Neked ez a mániád? Honnan vettél te ekkor marhaságokat? – kérdezte és értetlen arccal meredt rám.

- Ne haragudj, de nem értettem, hogy te… - ezt a tét túlságosan is kihangsúlyoztam – mint akarsz tőlem. Tőlem… Tudod én nem vagyok sem szép, sem okos, jó humorom van, és vega vagyok, de ezeken és taknyos zsepiken kívül mást nem tudok felmutatni, ami miatt te úgy kedvelnél engem. Csak ez lehetett az oka annak a három öhm.. szóval tudod minek – most már a szégyentől vörösödtem el.

- Te bolond vagy – mondta, majd gondolkodva nézett rám. Aranybarna szeme lázasan csillogott, miközben arca megkeményedett. Feketébe volt öltözve, ami csak úgy mutogatta Wrath tökéletes alakját – Foglaljuk össze – mondta három pillanatnyi gondolkodás után.

- Oké – tátogtam.

- Te azt hitted, hogy azért bókolok neked, hogy a bizalmadba férkőzve infókat gyűjtsek rólad és családodról a Klánnak?

Bólintottam.

- Ezért úgy döntöttél, hogy inkább elkerülsz engem és kibeszélsz magadból mindent, hogy nehogy csapdába ess.

Ez így nem volt teljesen igaz. Nem tudtam, hogy hallgatózik… De azért biccentettem.

- És akkor mi volt az a harmadik csók? – kérdezte most már nyugodt arccal.
- Hirtelen felindulás.
- És az hogy nem jövök be neked?
- Hazugság – suttogtam. Egyre csak közeledett felém. Mekkora hülye vagyok. Ő tuti nem kém. – Ne haragudj. Légy szíves, nagyon hülyén érzem magamat – mondtam és tényleg így volt igaz.
- És honnan vetted azt, hogy én nem magad miatt szeretlek, hanem amiatt, amit mondtál? – azt mondta szeret? Hirtelen megtántorodtam.
- Tudod, te nagyon helyes vagy… Én pedig…
- Gyönyörű – mondta ragyogó mosolyával – és bolond – hangosan felnevetett és láttam a szemében a megkönnyebbülést.
- Most haragszol? – kérdeztem félénken.
- Nem – mondta angyalian vigyorogva – beismertél mindent, amiről még csak álmodni sem mertem, és rájöttem, hogy minden furcsaságod oka az hogy itt – megborzolta hajam – fordítva van valami. De sebaj – mondta.
- Wrath ezért kerültél, mert azt hitted, hogy? – kérdeztem, és fölnéztem a szemébe.
- Azt hittem, hogy szereted Rupertet, és hogy engem csak azért használtál, mert földbe akartál döngölni.
- Sose tennék ilyet – mentegetőztem. Hátra tűrt egy tincset a fülem mögé – Ugye elhiszed. Vagy nem?
- Hiszek neked, és szeretlek. De még mennyire édes kis bolond - mondta kuncogva és hosszan és gyöngéden csókolt. Selymes lágy ajkai becézgették az enyémeket. És végre összeállt a kép.

És ettől a naptól kezdve Wrath és Én hivatalosan is egy pár lettünk.