26 fejezet - Nézz szemebe a tényekkel

Nem telt sok időbe, hogy meghalljam egy kocsi motorjának távoli morgását. Megráztam a fejemet és lelkiekben teljesen átadtam magamat Maryon terrorjának. Az ágyamon feküdtem és eszem ágában sem volt lemenni. Szorosan behunytam a szememet és megpróbáltam kizárni a fejemből a motor egyre erősödő hangját.

Aztán valami kellemesen puha hozzá nyomódott a számhoz. A meglepetéstől fölpattantak a szempilláim és azonnal megpillantottam egy mosolygós aranybarna szempárt. Tökéletes arca, és az édes mosoly, miközben csókolt lenyugtatta, majd újból max sebességre kapcsolta a szívem. Ahogy meghallotta a zakatoló hangot csak még szélesebb lett a mosolya, bár a csók így sem szakadt meg.

- Hát te? – ez szép volt. Semmi szia, vagy örülök, hogy itt vagy. Igazi bunkó vagy Nenay.

- Együtt jöttem Maryonnal, és előre siettem, mert kértem egy kis haladékot neked – mondta, majd felült és engem is magával húzott, egyenesen be az ölébe.

Na jó. Ez már nagyon nem oké.

- Wrath, nem vagyok baba, hogy az öledbe keljen ültetned. Jó hogy nem gügyögsz! – mondtam, majd megpróbáltam kiszállni az öléből.

- Ennyire kényelmetlen?! – kérdezte meg, és továbbra is az ölébe szorított.

- Ez nem kényelmetlen, hanem megalázó! – mondtam felháborodottan.

Egy könnyed mozdulattal, úgy forgatott az ölébe, hogy pont szembe üljek vele.

- Miért is? – nagyon erölködött, hogy ne nevessen. De ezt most nem tudtam értékelni. Mert nem szerettem, sőt kifejezetten utáltam, ha engem úgy kezeltek, mint a kis szerelmetesen ábrándozó hercegnőket. Fúj!

- Mert ez olyan izé. Utoljára apa ölében ültem amikor két éves voltam, és akkor is csak azért, mert boksz ment a tévében és apa ölében volt a legjobb hely. Különben Edék mindent kitakartak.

Eddig bírta, itt lágy nevetésbe kezdett dallamos hangján, amelyet hallgatni és élvezet volt.

- És feszélyez az téged, hogy most itt vagy az én ölemben? – kérdezte ezt olyan hangon, amit abba kategóriába sorolok, hogy Wrath hang. Ennek a hangnak az alapvető tulajdonsága az, hogy szó legjobb értelmében, totál kiráz a hideg és a szíved kalapál, mint egy kovács a műhelyében a vason. Legalább is én mindig ezeket a tüneteket produkálom.

- Áh dehogy – mostanában jól jön, hogy tudok pókerozni, olyan arcom van, hogy a hazugság vizsgáló sem jön rá ha blöffölök.

- Akkor? – kérdezte és közelebb hajolt. Ennek hatására az egész felső testem az övéhez simult. Mire reszketni kezdetem, mint egy kis nyuszi, a róka előtt – Mintha fáznál? – mondta rekedten, és a karjai felkúsztak a hátamon, és fel le simogatták a gerincem vonalát.

Az ajtómban ekkor megjelent Maryon és rezzenéstelen arccal belebámult Wrath most már dühös arcába. Vagy két percig nézték így egymást. Hol az egyikük hol a másikuk pupillája tágult vagy szűkült. Wrath arca megfeszült, majd ellágyult amikor újra rám emelte gyönyörű tekintetét.

- Most kicsit kölcsön adlak Maryonnak. De ezt még nem fejeztük be – mondta határozottan, és előre hajolt egy búcsúcsókért. Amit én lefokoztam puszira. Nem szerettem mások előtt sem csókolózni, sem érzelmeket kimutatni. Ez van.

- Wrath, ereszd el Nenayt – mondta Maryon és kedvesen elmosolyodott.

- Nenay max csak egy órára kapod meg! – mondta Wrath majd gyengéden simogatta tovább a hátamat. Nem engedet ki a kezéből.

- Már bocs, hogy megzavarom ezt a nagy beszélgetést, de mi az hogy, megkap? Én valami tárgy vagyok? – néztem fel kissé ingerülten. Ő persze csak mosolygott. Aztán az ujjait végig táncoltatta az oldalamon, és halkan megkérdezte.

- Egy ember meddig tud a szíve nélkül meglenni? – ezt meg honnan tudjam. Maryonra bandzsítottam, hátha ő tudja a választ, de ő csak töretlenül mosolygott.

- Nem tudom – vallottam be – de biztos, nem sokáig.

- Ha egy ember sem bírja sokáig így, hogy bírjam ki én nélküle? – olyan édesen és mohón kérdezte ezt a marhaságot, mintha lenne értelme.

- Ezt nem értem, de nagyon örülnék, ha elmesélnéd, miről van szó – mondta és elmerültem a szemeiben.

- Te vagy az én szívem – mondta, és gyengéden megsimogatta az arcomat – Nem hinném, hogy sokáig bírnám, ha nem lennél velem.

Ritkán csinálok ilyet, de most elérzékenyültem, és közben löktem magamban a klasszikus monológot, hogy nem fogok sírni, nem fogok sírni. Majd egy hosszú és gyöngéd csókot adtam neki, ezért az édes megjegyzésért.

- Oh! De jó, hogy itt vagytok – kuncogott fel Jack – Kocka cukorért ki húzza előbb le a pólóját? – kérdezte.

- Jack! – dörmögte Edmund a távolból és hallottam dühös lépteit. Hát igen, most nem lennék Jack helyébe. De Wrath helyébe sem.

- Azt hiszem én most megyek – mondta Jack és villám gyorsan eltűnt.

- Ahogy mi is – kapott ki Wrath kezeiből Maryon és elindult velem lefelé a lépcsőn. Úgy húzott maga után, mint valami papír sárkányt.

Wrath kiosont a szobámból, bár így is volt egy olyan sejtésem, hogy amint kiteszem a lábamat a házból Edmund neki esik Wrathnak. Hogy mit képzel, hogy ő csak úgy bemegy az ő kicsi húgának a szobájába. Detto apa 2.

Maryonnak volt egy Mercedes Benz S600-as ezüst színű autója, nagyon jól nézett ki, és sejtésem szerint ez volt az a kocsi, ami kevésbé volt feltűnő.

Beültünk a kocsiba, miközben vetettem egy utolsó pillantást a ház felé. Majd Maryon kigurult az útra egyenes el a legközelebbi bevásárló központig. Gondolom, csak formaságból volt rajta a márkás kabátja. Mondjuk én is csak formaságból hordtam, mert eleve mindig melegem volt… Sajátos belső fűtőházam van. Egy ideig hallgattunk, aztán Maryon belekezdett.

- Nos van valami ötleted arra, hogy mit szeretnél venni? – kérdezte meg, bár sejtésem szerint, valami sokkal kényesebb kérdést akart nekem föltenni.

- Annyira konkrét nincs – mondtam, majd a rádió gombja felé nyúltam mikor megkérdezte a legrosszabb kérdést amit csak kérdezhetett.

- Szereted a bátyámat? – tette fel azt a kérdést, amitől rettegtem. Mert erre magam sem tudtam a választ, szerettem vele lenni, szerettem vele csókolózni, szerettem ha heccel, szerettem ha megsimogat és ha mosolyog, és szerettem a szemét, és szerettem nézni a testét. De hogy őt szeretem-e az még túl bonyolult kérdésnek tűnt.

- Nem is tudtam, hogy van bátyád – próbáltam elviccelni, mire kaptam egy haragos pillantást.

- Nenay válaszolj – mondta kicsit nyomatékosabban – Wrath megvesz érted, csak tudni akarom, hogy te mit érzel iránta.

- Maryon, én nem akarom kimondani az sz betűs szót! - mondtam, majd lehorgasztottam a fejemet. Ez volt a másik legszörnyűbb válasz.

- Akkor nem szereted? – kérdezett vissza döbbenten.

- Dehogy is! – mondtam ijedten – Maryon, én nagyon nagyon nagyon vonzódom a bátyádhoz – büszke voltam magamra, mert a vonzódás szó még olyan semleges határt súrolt, és később sem lehet belőle félreértés – de én szeretek az ilyen kijelentésekkel várni. És szerintem Wrath joga elsőnek megtudni, hogy mit érzek iránta – zártam le a témát.

- Nem szeretsz az érzéseidről beszélni? – kérdezte meg kuncogva.

Remek, egy másik olyan téma amit utálok.

- Családi vonás, sosem szoktunk az érzelmeinkről beszélni, leszámítva Lou-t – mondtam. Majd a kezemmel kezdtem el ügyködni, hogy találjak valami jó zenét.

- Nenay, tudod, csak azért kérdeztem meg ezt az érzelem dolgot, mert Wrath az összes könyvébe piros szívecskéket rajzol és mindegyikbe a te nevedet írja, ez szerintem beteges.

Felnevettem az aggódó hangnemen. És még a könnyem is kicsordult, olyan jó volt, hogy ilyen marhaságokat csinál miattam.

- Ezt azért csinálja, mert meglátta a matek könyvemben a nevét egy szívecskével – mondtam.

- Aha – mondta Maryon és láttam az arcán, hogy még mindig nem ért semmit.

Legyintettem egyet. Jelezve az egész nem éppen fontos. Ő pedig egy vállrándítással jelezte, hogy oké. Ezután csak semleges témákról társalogtunk, és kiderült, hogy mennyire eltérő az ízlésünk, mégis a nézeteink mennyire hasonlóak. A bevásárló központhoz érve gyakorlatilag az várt amit sejtettem. Maryon minden csecsebecsét rám akart tukmálni, majd hosszan győzködött, hogy legalább próbáljak fel egy rózsaszín pólót. Mit nem mondjak a csaj roppant akaratos volt, no de nem annyira, mint szegény Cissy néni, ha neki anno, nem sikerült belém diktálnia az állítólag legendás csirke pörköltjét, akkor Maryonnak sem sikerülhet ez a terve. És hát persze nekem lett igazam.

Maryon totál kiakadt akkor amikor berángattam egy fegyver boltba és hosszan ecseteltem neki, hogy mi a különbség kard és szablya, szurony és tőr között, valamint megmuttam neki, hogyan kell lőni. Ekkor közölte velem, hogy lehet, hogy bennem egy fiú veszett el és ilyen pillanataiban tör a felszínre. Illetve, felhívta Victort, hogy legközelebb ő jöjjön velem vásárolni, mert mi biztos jobban megértenék egymást, mint én meg Maryon.

De a vásárlás végül is sikeres volt, miután Maryon rájött, hogy velem nem lehet mit kezdeni, mert úgyse adom be a derekamat. A végén azért megmondtam neki, hogy szép játszma volt, mert még senki nem bírta velem ezt csinálni ilyen sokáig. A visszaút jól telt, mert sokat hülyültünk, és viccelődtünk. Feloldódtam, és a végén el is meséltem neki, hogy szerintem Wrath a leghelyesebb és legszexysebb pasi a világon, mire ő kuncogott és halkan megjegyezte, hogy Wrath faggatózik a fejében. Megcsóváltam a fejemet, és folytattam a beszélgetést.

Mikor haza értünk már türelmetlenül várt engem az én hercegem. Izmos karjai a mellkasán fonódtak egybe, és a haja szokás szerint kócos volt. Abban a fekete holmiban olyan volt, mint a legszebb álmom egyike. A rosszfiús, kemény, vámpír. Akit imádok. Mosolyogva szálltam ki a kocsiból és futottam a karjai közé. Ez egy olyan dolog volt amit szintén ritkán csinálok. Beleolvadtam, az ölelésébe, és hagytam, hogy össze vissza puszilja a fejem tetejét.

- Hiányoztál – suttogta, mint valami nagy titkot. Mikor édes idillünket megszakította Maryon éles sikolya.

- WRATH! – mondta. Megfordultam Wrath kezében, és ijesztő látvány tárult elém. Maryon a kocsijának támaszkodva állt a szeme előre meredt a semmibe, miközben az ujjai lassan behorpasztották az autót. Wrath elengedett engem és azonnal Maryon mellé ugrott át a kocsin. Nem értettem, hogy mi történik, így, mint ilyenkor mindig kimondtam a varázsszót:

- APA! – hát igen erre vagyok képes.

Nem telt túl sok időbe telt, mire mindenki ott volt lent. Gondolom, apa azonnal lehívta anyut és többieket is, és mivel Louval ott van Lujza így ő is jött és mivel Lujza ikre Beth így ő is jött, és mivel Jack is velük volt így hát ő is lejött. Nem sokkal később pedig a többi Drak is az ajtóban ácsorgott.

- Maryon – mondta Victor olyan gyengédséggel, ahogy Wrath szokta kimondani a nevemet – Kicsim, mit látsz? – milyen hülye kérdés, hát a falat. Azt nézi.

- K.. L..án – nyögte – Ide jönnek, a Klán megtudta, hol van Nenay! – mondta és tekintete kitisztult és rám emelte azokat a már sötétedő szemeket. Edmund autómatikusan mögém állt, és magához szorított, míg én a megleptés erejétől nem kaptam levegőt sem, csak álltam ott tátott szájjal. Miközben anyu, azt a csukló hangot adta, amit mindig ha szomorú.

Apa tekintet megkeményedett a keze ökölbe szorult és Reidre nézett, aki maga elé bámult.

- Mennyi idő, míg ide érnek? – kérdezte halkan Victor.

- Nem tudom, talán két, három nap – mondta Maryon. És rám nézett hangok nélkül is tudtam, hogy mennyire sajnálja.

- Csomagolunk – mondta Edmund, és már húzott is kis magával.

- NEM! – mondtam határozottan, kitéptem magamat a döbbent Edmund karjaiból, amelyek már többé nem voltak biztonságosak, és azt a kart kerestem meg, ami biztonságot nyújtott. Wrath aki úgy zárta körém a karjait, hogy szinte megfulladtam, de most nem szégyelltem kimutatni, hogy mit érzek. Mert csak őt akartam.

- Jaj kicsim – suttogta hajamba, a hangja annyira komoly volt és szomorú. Belefúrtam a fejem a mellkasába. És még jobban magához húzott.

- Pakolni kell Nenay – mondta csendesen apa, majd Lou-ra nézett, aki pont olyan kísérteties pózban volt Lujzával, mint én Wrathtal.

- Nem! – suttogtam Wrath mellkasába. Mivel mindenki hallása kiváló volt, mindenki értette, hogy mit mondok.

- Nenaynak igaza van – mondta Maryon – Nem menekülhettek állandóan.

- Ezt Maryon, nem te döntöd el – mondta anya olyan komolyan, amilyennek még sose hallottam.

Apa lemondóan sóhajtott és elindult a lépcső felé, miközben én sírni kezdtem, az egyik könny, a másik után hullt, és töretlenül, miközben Wrath gyengéden a karjaiba vett, és felrohant velem a szobámba, gyengéden leült velem az ágyba, és most már nem zavart, hogy az ölében vagyok.

- Kicsim, segítek pakolni jó! – mondta gyöngéden, és megsimogatta a hajamat.

- Te csak ne segíts, mert nem megyek sehova – mondtam és szinte már kiabáltam.

Az arca fájdalmasan megvonaglott. És még jobban szorított magához.

- Szívem el kell menned, hogy élhess, és ha te élsz akkor én is élek, és ha te és én is élünk akkor együtt tudunk maradni – mondta, és gyöngéden a számra tapasztotta a száját.

- Itt miért nem lehetünk együtt? És mi lesz veled? És mi lesz Rupertel? És Silverrel, meg a többiekkel?

- Mindent megoldok – mondta csöndesen.

- Majd én! – mondtam és kipattantam a kezéből. És azonnal apáék szobája felé rohantam, csak apa volt bent, éppen a ruháikat dobálta be a bőröndbe, mikor észrevett engem.

- Apa! – mondtam keményem.

- Mi az kicsim? Azaz tudom mi… Sajnálom, hidd el tudom, hogy beilleszkedtél, és hogy megszeretted Wrathot és, hogy ő is szeret téged, de tudod, hogy menünk kell – mondta apa.

Lassan odasétáltam az ágyhoz lefeküdtem rá, és kinyújtottam a kezem a plafon felé.

- Apa feküdj mellém – mondtam, apa furán nézett de megtette.

- Nenay… - kezdte, de megállítottam.

- Egyszer valaki azt mondta nekem, hogy el kell engednem a múltat, hogy lehessen jövőm.

- Az kicsim más volt.

- És azt is, eljön majd az az idő, amikor az élet sokkal ijesztőbb lesz, mint most. De a félelmek soha sem hátráltathatnak abban amit elterveztél. Az hogy most ijesztő, az nem baj!

- Nenay…

- Egyszer azt mondtad nekem, hogy csillagokat el lehet érni, ha az ember elég erős, és azt is mondatd, hogy néha a leggyengébb fűszál is túl éli a tornádót míg a büszke tölgy kitörik. Azt mondtad, hogy mindenért meg kell harcolni! – mondtam.

- Nenay..

- Visszavonod? – kérdeztem.

- Nenay…

- Visszavonod? – mondtam hangosabban.

- Nem! – mondta végül apa – Harcolni akarsz? – kérdezte meg végül. Ekkor tűnt fel, hogy már mindenki bent van anyáék szobájában.

- Nem harcolni, a harcra ezek nem méltók. Itt az ideje, hogy megtudjam, hogy én ki vagyok. És ha megtudtam, akkor pedig gyilkolni fogunk! – mondtam és megakadt a szemem Wrath arcán, és egyenes a szemébe mondtam – Nem hagyom el New Sunny-t túl sok szál fűz ide. Túl sok!

- Akkor hát? – kérdezte suttogva Reid.

- Testvérem, harcoltok velünk? – kérdezte meg apa halkan Reidet. De helyette Wrath válaszolt.

- Az életemet is oda adnám Nenayért! – mondta ő és az én szemembe nézett.

- Különben se hagynám itt Lujzát – mondta Lou.

- Akkor ez igent jelent – mondta Reid és apámmal kezet fogott.

- Nos Nenay, készen állsz arra, hogy megtud ki vagy? – kérdezte apa és felém fordult, én felnéztem Wrath arcába, aki már sorosan ölelt.

- Eljött az idő – suttogta és ajkait a homlokomra szorította.

- Akkor igen! – mondta bizonytalanul. Egy újabb válasz.

25 fejezet - Nézz szembe a tényekkel (2-1)

( egy hónappal később)

- Bolond – suttogta a sötétben, miközben lehajolt egy újabb csókért.

- Lefogunk bukni – mondtam, miközben a takaró alatt fészkelődtem a kezeimet éppen az ő kezei tartották bilincsben. Nagyon élvezte ahogy ott ficánkoltam alatt.

- Nem fogunk lebukni, tudod, hogy hallom mások gondolatait. Kivéve a tiédet – megint megpróbált megcsókolni de elfordítottam a fejemet. Mi lesz ha apuék bejönnek? Az nagyon gáz lenne, itt fekszek a pasim alatt…

- Wrath, én – de elhallgatott.

- Csss – suttogta – Maradj nyugton! – mondta majd gyengéden lehajolt, hogy végre tényleg csókolózzunk, de szegénynek így sem sikerült, mert olyan ideges voltam, annyira féltem, hogy lebukunk, hogy az tényleg az őrületbe kergette.

Dühösen kifújta a levegőt, és lemászott rólam. Fölültem és olyan sértetten néztem rá, hogy ő kénytelen volt elmosolyodni rajta.

- Most hova mész? – kérdeztem és én is fölpattantam. Nagyon menő voltam a Füleses hálóingemmel, amin füles egy véres kést szorongatott. Nagyon durva volt…

- Nenay… - mondta huncutul mosolyogva – Láthatólag te nem akarod, hogy itt maradjak.

- Én akarom – úgy húztam vissza magamra, hogy elvesztettem az egyensúlyomat és az ágyra estem.

- Nem érvelsz túl jól – mondta játszott komolysággal.

Durcásan néztem rá, aztán felcsillant a szemem. Nagyon gyengéden elkezdtem simogatni a nyakát, és közelebb bújni hozzá, aztán megálltam az ajka előtt egy milliméternyire és suttogni kezdtem.

- Talán nem akarsz maradni? – a kezei már reszkettek, ahogy támaszkodott fölöttem, és nagy önfegyelemről tett tanúbizonyságot, hogy a kérdésem után képes volt várni, kemény tíz másodpercet, és csak utána kezedet csókolni. Ekkor nyitott be Bill.

- Oh, izé bocs – mondta. Majd gyorsan ki is sietett a szobámból.

- Persze, hallom a gondolataikat, nem nyitnak ránk! – dugtam ki rá a nyelvemet.

- Elvonták a figyelmemet – mondta mosolyogva. Aztán lekecmergett rólam, és kinyújtózkodott, a póló ráfeszült izmos felső testére és belepirultam, mostanában mindig pirulok, így inkább másfelé kezdtem nézgelődni. Fekete póló volt rajta, miután megtudta, drága és kedves Jack-től, hogy imádom ha fekete cucc van rajta, szinte csak olyan ruhát hordott.

- Mész haza? – kérdeztem, miközben nagy átéléssel néztem a szomszédos falat.

- Igen! – mondta de a hangja nagyon jó kedvű volt. Ott állt az ablakomnál, és a holdfény megvilágította az alakját. Ahogy felé fordítottam a fejem, feltűnt, hogy engem nézz vigyorogva. Az arca olyan édes és helyes volt, szinte belepusztultam abba, hogy elmegy. Hatalmas vigyor terült szét az arcán.

- Neked meg mitől van ilyen jókedved? – húztam fel a szemöldökömet. Mert csak akkor szokott így vigyorogni, ha valami nagyon elégedetté teszi.

Kényelmes hátra dőlt az ablaknak, aztán az íróasztalom felé bökött a fejével. Jaj ne. Kipattantam az ágyból, és oda rohantam. Hát persze, hogy nyitva volt a matek könyvem és bele volt írva egy szívecskébe, hogy: Wrath.

Naná, hogy észrevette. Gyorsan becsaptam a könyvet és igyekeztem eltüntetni.

- Ez izé… érted, szal csak unatkoztam, tudod… - makogtam. Arcomra kiült a félelem. Nem tudom miért, de nagyon utáltam ha mások tudják, hogy vannak gyenge pillanataim is. Zavartan túrtam a hajamba, miközben azon tanakodtam, hogy hova dugjam a matek könyvemet.

- Legközelebb én is beírom valamelyik könyvembe a nevedet egy szívecskével – mondta és alig bírta visszafogni, hogy ne kapjon röhögő görcsöt.

Duzzogva nyomtam egy puszit a homlokára, majd visszabújtam csicsikálni.

- Jó éjt – suttogta a fülembe, majd belecsókolt a nyakamba, és ki is ugrott az ablakon.

Másnap volt a téli szünet első napja, és igazán boldog voltam, mert sokáig aludtam és reggel még viharra is kilátások voltak. Boldogan szökdécseltem le az emeletről le a lenti fürdőbe, persze azért már felöltöztem, és éppen a hajamat akartam rendbe tenni. Mikor felzúgott Bill kellemetlen éneke.

- Nenay és Wrath két szerelmes pár… - megfordultam, hogy elküldjem a jó francba, de jobb ötletem támadt. Fogtam az egyik vázát és hozzá vágtam a fejéhez. Anya az utolsó pillanatban kapta el a vázát, mielőtt neki ütközött volna Bill kemény kobakjának.

- Bill kezdte – mondtam bátyámra mutatva, aki éppen félmeztelen volt. Biztos most jött vissza futásból.

- Nem igaz, mert Nenay – mondta Bill.

- Na jó elég legyen belőletek – mondta anya – Bill húzz fel egy pólót, Nenay téged meg már keresett kora reggel Maryon. Csak aludtál ezért üzenetet hagyott – majd kivett a zsebéből egy cetlit és átnyújtotta nekem.

Nenay!

Amint felébredtél csörgess meg. Ja igen és Wrath üzeni hogy :

Egy szívecskébe bele volt írva nevem.

Elmosolyodtam és zsebre vágtam a cetlit. Normálisan megfésülködtem és megcsörgettem Maryon-t.

- Szia Nenay – szólalt meg csilingelő hangon.

- Helo. Láttam kerestél – mondtam.

- Igen kerestelek, de aludtál. Nagyon aranyosan alszol, pont úgy, mint egy kiscica.

- Ezt ne híreszteld mert akkor annyi a rocker imidzsemnek – csóváltam meg a fejem. Wrath felnevetett a háttérben – Megint hallgatózik? – tettem fel a kérdést morcosan.

- Nem megint, még mindig – szűrte a fogai között Maryon, és hallottam, ahogy valami csattan valamin. Aztán Wrath megjegyezte.

- Au, ez fájt Maryon! – mondta sértetten. Jaj de édes…

- Örülj neki, hogy nem nagyobbat kaptál – mondta Maryon majd újra hozzám intézte a szavait.

- Vettél már karácsonyi ajándékokat? – kérdezte fontoskodva.

- Ja – mondtam.

- Komolyan? – kérdezte kicsit sértetten.

- Na jó, nem – mondtam beletörődve a közelgő sorscsapásba. Vásárolni fogok, méghozzá Maryonnal.

- Akkor most megyek érted és eljössz vásárolni velem. Ja igen, Wrath akar beszélni veled – mondta majd meg se kérdezte, hogy én mit szólók ehhez a vásárlósdihoz már Wrath szexys hangját hallottam.

- Megkaptad az üzenetemet? – kérdezte szinte dorombolva.

- Igen – mondtam tetetett haraggal.

- És tetszett? – kérdezte azzal a nagyon pasis hanggal, hogy most úgy is leveszlek a lábadról stílusban.

- Nagyon – mondtam gúnyosan.

- Helyes – mondta majd belesuttogott a telefonba, de olyan hangon, hogy a térdem is beleremegett – Néztelek miközben aludtál, és hm, fenséges látvány volt, legszívesebben melléd feküdtem volna, és még Bill sem zavarhatott volna ki mellőled! – mondta.

- Oh! – nyögtem. Na jó totál bele vagyok zúgva, most megyek és még rajzolok pár szívecskét a matek könyvembe.

24 fejezet - És így történt az hogy...

A november gyorsan utolért minket. És életemben nem tanultam még ennyit, majdnem mindennap dolgozatot írtam. Az iskola lekötötte minden időmet, de Rupertre és a többi haverra persze volt időm. Bár nagyon kevés. A zenekarunk kezdett befuccsolni, Lou és én nem bírtunk együtt meglenni. És ez a csapat rovására ment. Darkék mindig átjöttek, de egy valaki eltűnt. Wrath helye egyszer csak üres lett. Ott árválkodott a széke, és a szívem mélyén tudtam, hogy hiába jó ez nekem, valami akkor sem stimmel. Rupert és én persze a legjobb haverokká nőttük ki magunkat, ezért keveset foglalkoztam Wrath hirtelen eltűnésével. A többi Dark persze sose beszélt nekem róla. Sem arról, hogy hová tűnt. Nem mintha számított volna. Nem bíztam bennük kezdtem úgy vélni, hogy az élet valami fura tréfát űz velem, mert álmok, amelyekhez mindig menekültem, most nem jöttek. Azaz jöttek, de mindegyikben, egy bronzos hajú sötét szemű férfi nézett vissza rám. És úgy gondoltam, az agyam a hibás gondolkodású szívemre hallgat.

Eljött a december, és az első hó. Az első hóval pedig Wrath is visszatért. Mint valami fura földöntúli lény. És lassan kezdtem megszokni, hogy átnéz rajtam, mint egy üvegen, vagy buborékon. Nem foglalkoztam vele, mert rengeteg dolog volt, amin dolgoztam. Elkészült az első saját számom amit a csapatnak írtam. Hosszan bajlódtam vele, de mivel Lou akár hogy is küzdött ellene a végén beismerte, hogy mégis csak tetszik neki, a testvéri kapocs újra erős lett. És bár döcögősen is mégis csak újra olyan viszony lett köztünk, mint régen.

Maryon többször is próbált velem beszélni, valami fura szomorúság volt rajta, és tudtam, hogy az egésznek köze van Wrathoz, ezért már direkt nem is figyeltem rá. Apa és én még sose voltunk ennyire jóban. Nagyon büszke volt rám, mert a jegyeim szépek lettek, és mivel a harcművészetet is remekül műveltem. Ugyanis apát újra megkértem, hogy vegyen kezelésbe. Anya rengeteg időt töltött Floretével és Bethttel így kénytelen voltam, magam megtanulni főzni, egyszerűen belejöttem és azt vettem észre, hogy sokkal jobban megy ez, mint anyának. Ráadásul ennek anya is örült, mivel ő állítólag utál főzni.

Edmund és én próbáltunk valami békés megoldást találni, mert Lou és Lujza mostanában egyre inkább elmélyítették a kapcsolatukat. És mi Eddel igyekeztünk nem ott lenni, amikor ők mélyítenek. Ian viszont a szívem csücske lett, jóba lett a barátaimmal és olyan bartyós viszony lett közte és köztem, mint köztem és Ed között. Arnold korrepetált engem és Rupertet fizikából. Tehát kezdtem megbízni a Darkokban. És az életemből hiányolt egyensúly visszatért. Bár fájt látnom, hogy milyen a tesóm és vámpír között a viszony mégis erőt vettem magamon. Rupert megértett, a végén már szinte a pillantásomból olvasott. És decemberrel együtt közeledett a szülinapom is. Egyik este éppen nem tudtam aludni, forgolódtam és mást sem láttam magam előtt, mint Wrath arcát, és ez egyre több kételyt váltott ki belőlem.

Tudtam, hogy valami nem stimmel velem, mert az egész, hogy Drakék kémek kezdett abszurd lenni, hiszen a mindennapokba úgy részt vettek, mint a problémákban. Nem tudtam, hogy vajon ez az álca vagy a valóság de szégyen szemre kezdtem megbízni bennük. Coleen-t és Lujzát még mindig nem szerettem. Wrath-tal meg nem álltam szóba. De ettől még a többiek kezdtek egyre jobb színben feltűnni előttem.

Jack már húginak hívott gyakran énekelt nekem, én meg gitároztam hozzá. Általában Nirvát énekelt nekem. És mivel mindketten bolondultunk a motorokért rengeteg tudtunk beszélni róla. Végül az is kiderült hogy Jack éppen annyira imádja a K1-t mint én, tehát vele volt közös témám.

Ian gyakran beszállt az együttesbe amikor Lou a kapcsolatát mélyítette Lujzával. És énekelt is, mivel ő is olyan fanatikus rockker volt, mint én nem volt nehéz szót érteni vele. Már vásárolni is voltunk együtt, az ő gitárjához mentünk erősítőket venni, és közben persze megbeszéltük az összes lehetőséget arra az esetre, ha valamelyikünk is fölléphetne egy bandával, melyikkel lépne fel. Mindketten egyöntetűen a Nickelback-ra szavaztunk.

Arnold, több órán át szenvedett velem és Ruperttel, amikor elvállalt minket. Hogy őt idézzem: Két ekkora hülyét, tényleg nem hordott a hátán a gravitációval megáldott föld bolygó ami geoid alakú. Ilyen szépen is csak ő tud fogalmazni… Másrészt egyszer elvitt bennünket valami tudományos múzeumba, ahol véletlenül beindítottuk a riasztót Ruperttel.

Victorral a fegyverekről tudtam sokat beszélni, és egy lőtérre is kijártunk lőni. És megígérte, hogy nyáron megtanít íjjal lőni, aminek nagyon örültem.

Bill meg persze belezúgott Bethbe, aki meg halálosan beleszeretett Edmundba, akinek meg persze csak én létezek. Ezt nevezem én Tragikomédiának. De ez tényleg az. Én meg persze a zord és rideg jégcsapkirályt szerettem egyre jobban, de ő még csak nem is köszönt. Egyik nap fáradt voltam és úgy gondoltam, ha elmegyek sétálni egyet az erdőbe az majd helyre rak. De nem így lett…

Mindenki el volt foglalva valamivel. Rupert pedig éppen a nagyijánál volt, és most nem volt kedvem máshoz, minthogy kigyalogoljam magamból, a sok a rossz és kellemetlen élményt. Kicsit volt számomra csak hideg a mínusz tíz fok, világéletemben szerettem a hideget. És a jeges dolgokat. A meleget viszont sosem csipáztam, így esett meg, hogy sport cipőben és egy vékonyka kis pulcsiban, indultam neki a rengetegnek amely házunk mögött tornyosult. A fák nagyok voltak, és a hó szűziesen fehér és csak vadállatok nyomai voltak rajta, na meg persze most már az enyémek is. Ami nagyon tetszett, az ahogy ropogott a hó talpam alatt és ahogy a lábnyomom minden felé kanyargott. Nem bírtam ki, hogy ne gyerekeskedjek és ne csináljak egy hó angyalt. Tudtam, hogy Rupert ezen a szinte mondaná rám, hogy hülye vagy és megfogsz fagyni, de mit számít.

Egyre mélyebbre értem, és egyre több dolog történt, valami fura dolgot vettem észre, hogy van egy másik nyom is a hóban. Még hozzá egy másik cipő nyomai. Kicsit megfagyott bennem a vér mikor 5 percnyi követés után a lábnyomnak egyszerűen csak vége szakadt.

- Szóval bemersz jönni az erdőbe? – kérdezte meg gyúnyosan Wrath és legugrott egy tíz méter magas ágról. Két méterre érkezett meg tőlem a hóba, minden hang nélkül.
- Miért ne mernék? – kérdeztem vissza, és fölnéztem a fenti ágra, majd le a rá. Én tuti, hogy kitörtem volna valamim.
- Nem is tudom, csak mert mondjuk a gonosz vámpírok itt vannak – mondta ironikus hangvételben, és a kezeivel úgy csinált, mintha valami Drakula szerű köpenye lenne.
- Nézd, vannak dolgok amik… - kezdtem de torkomra forrasztotta a szót.
- Amikre ugye kíváncsi vagy! – mondta és az arcán továbbra is ez a most kicsinállak kifejezés ült.
- Nem értem miről beszélsz – tettem egy lépést hátra. Ő pedig hisztérikusan felkacagott. Olyan igazi rossz fiúsan, amitől egyszerre akarsz hozzásimulni és elmenekülni is.
- Persze, hogy nem érted, te vagy a szegény Nenay akit senki sem szeret, akit mindenki átver – biggyesztette le az ajkait.
- Te beteg vagy – mondtam és hátat fordítottam neki, azt hiszem még sem volt jó ötlet ez a séta.
- Meg hát ugye vámpír! Nem igaz. Egy gonosz úr aki tönkre teszi a kislányokat! – mondta Rupert hangját utánozva, és előttem is termett. Ekkor leesett.

- Te hallgatóztál! – mondtam, és olyan dühös lettem, hogy az egész arcom lángolt.

- Aggódtam érted, az egyik pillanatban még engem követelsz az ajkaiddal a másikban meg már nem is vagy ott a harmadikban pedig kitalálod, hogy utálsz és hogy én átvertelek. Mikor vertelek át ha? – kérdezte keserűen. Fájt neki, minden szó amit akkor lassan két hónapja kimondtam. És ekkor tisztán láttam magam előtt, hogy milyen hülye vagyok.

- Azt hittem, hogy infókat gyűjtesz rólam a Klánnak – mondtam suttogva, miközben szemem éhesen szívta magába Wrath minden mozdulatát.

- Neked ez a mániád? Honnan vettél te ekkor marhaságokat? – kérdezte és értetlen arccal meredt rám.

- Ne haragudj, de nem értettem, hogy te… - ezt a tét túlságosan is kihangsúlyoztam – mint akarsz tőlem. Tőlem… Tudod én nem vagyok sem szép, sem okos, jó humorom van, és vega vagyok, de ezeken és taknyos zsepiken kívül mást nem tudok felmutatni, ami miatt te úgy kedvelnél engem. Csak ez lehetett az oka annak a három öhm.. szóval tudod minek – most már a szégyentől vörösödtem el.

- Te bolond vagy – mondta, majd gondolkodva nézett rám. Aranybarna szeme lázasan csillogott, miközben arca megkeményedett. Feketébe volt öltözve, ami csak úgy mutogatta Wrath tökéletes alakját – Foglaljuk össze – mondta három pillanatnyi gondolkodás után.

- Oké – tátogtam.

- Te azt hitted, hogy azért bókolok neked, hogy a bizalmadba férkőzve infókat gyűjtsek rólad és családodról a Klánnak?

Bólintottam.

- Ezért úgy döntöttél, hogy inkább elkerülsz engem és kibeszélsz magadból mindent, hogy nehogy csapdába ess.

Ez így nem volt teljesen igaz. Nem tudtam, hogy hallgatózik… De azért biccentettem.

- És akkor mi volt az a harmadik csók? – kérdezte most már nyugodt arccal.
- Hirtelen felindulás.
- És az hogy nem jövök be neked?
- Hazugság – suttogtam. Egyre csak közeledett felém. Mekkora hülye vagyok. Ő tuti nem kém. – Ne haragudj. Légy szíves, nagyon hülyén érzem magamat – mondtam és tényleg így volt igaz.
- És honnan vetted azt, hogy én nem magad miatt szeretlek, hanem amiatt, amit mondtál? – azt mondta szeret? Hirtelen megtántorodtam.
- Tudod, te nagyon helyes vagy… Én pedig…
- Gyönyörű – mondta ragyogó mosolyával – és bolond – hangosan felnevetett és láttam a szemében a megkönnyebbülést.
- Most haragszol? – kérdeztem félénken.
- Nem – mondta angyalian vigyorogva – beismertél mindent, amiről még csak álmodni sem mertem, és rájöttem, hogy minden furcsaságod oka az hogy itt – megborzolta hajam – fordítva van valami. De sebaj – mondta.
- Wrath ezért kerültél, mert azt hitted, hogy? – kérdeztem, és fölnéztem a szemébe.
- Azt hittem, hogy szereted Rupertet, és hogy engem csak azért használtál, mert földbe akartál döngölni.
- Sose tennék ilyet – mentegetőztem. Hátra tűrt egy tincset a fülem mögé – Ugye elhiszed. Vagy nem?
- Hiszek neked, és szeretlek. De még mennyire édes kis bolond - mondta kuncogva és hosszan és gyöngéden csókolt. Selymes lágy ajkai becézgették az enyémeket. És végre összeállt a kép.

És ettől a naptól kezdve Wrath és Én hivatalosan is egy pár lettünk.

23 fejezet - Vörös paraszt és barna banya

Mi történik velem? A tagjaim zsibbadtan lógtak, és csak az akaraterőm tartotta őket a helyükön.

Gyűlöltem a betegesen erős köteléket. Valamit, ami mindig húzott vissza. Nem bírtam. Legszívesebben áthajtottam voltam New Sunny. Vissza Winwood-ba, be Dido rock boltjába. És Cissy néni könyvtárába. De a sors kegyetlen. Elhozott New Sunny-ba. Belelökte a testvéreimet a vámpírok karjaiba, és velem is ezt próbálgatja. De nem fog sikerülni, ha legközelebb találkozok Wrath-tal elküldöm a fenébe. Ez az elhatározás tökéletesnek bizonyult. Tudtam, hogy a jövőm sose lehet teljes itt. A legegyszerűbb lenne megszökni. Vagy egy titánium bicskát szúrni a vámpírok szívébe. Kezdve Lujzával. Várjunk. Wrath engem, Lujza Lou-t szemelte ki. Nem különös ez egy kicsit? Ilyen rövid idő alatt két szerelem? Ez biztos nem a természet vagy Cupidó műve. De nem ám! Hogy én mekkora egy hülye vagyok! Minden vonásom megkeményedett és sötét lett akárcsak az éjszaka. Mely otthont ad Wrath-nak és gonosz fajtájának, az éjszaka amelytől rettegtem, és mégis tiszteltem.,,

Dühömben tövig nyomtam a gázt. És szinte felhasítottam a betont, csak száguldottam. Azok a rohadékok! A fogaim fájdalmasan nyikorogtak, olyan erővel csattogtattam őket, hogy egy jól megtermett németjuhász is megirigyelhette volna. Hiszen egyértelmű! Wrath azért jött tegnap utánam mert az volt a feladata, hogy a bizalmamban férkőzzen. Ezért még kap! Én hülye meg bedőltem neki. A klán! Miattuk vannak itt! Francba! Tudtam én, hogy minden túl Romeós meg Júliás itt nagy hirtelen. A világ nem egy rózsaszín cukormázas torta, hanem kemény kő, amibe beletörik az ember foga!

Hirtelen fékeztem le a megbeszélt helyen ahol Rupert már várt rám. Dühösen vágtam le bukósisakot a fejemről. Ruperten fekete pulcsi, hosszú sötétkék kopott farmer volt. Jól nézett ki benne.

- Dühös vagy! – mondta Rup. Ezt az isteni elmét!

- Te is – morogtam. Ezt a másik isteni elmét.

- Nenay, nekem nincs kedvem moziba menni, nem sétálnánk inkább együtt? – kérdezte, és a fejébe nyomtam a feketepulcsijának kapucniját. Ami egy rossz fiús külsőt kölcsönzött édes gyermeki vonásaira.

- Nekem megfelel – mondtam. És átkozódtam magamban, amiért nem jöttem rá előbb a trükk-re. Aztán feladtam, ugrálni kezdtem, mint egy bolond és morogtam. Én mekkora egy átkozott, hülye vagyok! És még jól össze is ráztam a séróm, véletlenül se nézzek ki normálisan.

- Legszívesebben egy nagy kést szorítanék az én drága testvérem nyakához – morogta, és megállított ugrálás közben. Ami valljuk be igen nehéz feladat volt.

- El sem hiszed, mennyire ugyan azt érzem, amit te! – mondtam és megragadtam a kezét.

- A sors így bünteti az embert – mondta és viszont fogta a kezemet. Éreztem, hogy most nagyon nagy szükségem van Rupertre. Ő megért. És nem egy mocskos áruló, mint Wrath.

- Ott egy pad – mutattam – Nem ülünk le? – kérdeztem. És a rossz érzés keserűen bele mart gyönge szívembe, amelyet ebben a hónapban már így is túl sok súlyos csapás ért.

- De – biccentett. A padhoz sétáltunk, ami az út másik felén volt. Amikor a padhoz értünk, a szomorúság egyre jobban gyűrte le a dühömet.

- Rupert? – kérdeztem halkan, és összébb mentem a padon.

- Igen? – kérdezte és a karját a vállamra tette. Nem menőzött, csak érezte a belőlem áradó mérhetetlen szomorúságot.

- Már vertek át? – kérdeztem. Majd a kék szemekbe fúrtam az enyéimet. Arca olyan volt ami megnyugtatta a közeledő vihart, és lecsillapította hánykódást. Nem olyan volt akitől félnem kellene. Ő változik, nem lesz mindig ilyen, és ez jó.

- Számtalanszor – mosolygott édes-keserűn – Bántottak? – kérdezte és az arca egyből kemény lett, és kemény akár a kő. Emlékeztetett Wrath dühös arcára, de az ő arca, nem hazugságot tükrözött ő neki, tényleg fontos voltam, akárcsak nekem ő.

- Többen is – legyintettem – de erős vagyok – szorítottam a kezemet a szívemre – Tudod, egy idő után megerősödik minden.

- Megkérdezném, hogy mi – mondta és elnézett a vállam felett, majd nagyon vontatottan és lassan újra megszólalt – de azt akarom, hogy magadtól mondd el.

Nem akart kihúzni semmit belőlem, micsoda megnyugvás. Micsoda könnyed és édes béke.

- Wrath megcsókolt – mondtam, majd lenéztem a fekete cipőmre.

- És ki az a Wrath? – vonta fel a szemöldökét.

- Ő az egyik Dark – mondtam, és szégyenkezve, még kisebb lettem.

- Az amelyik folyton téged bámul? – most komolyan ennyire hülye?

- Azt nem tudom, hogy néz-e de ő a napszemüveges – mondtam, és közben a kezeim ökölbe szorultak, mintha minél előbb landolni akarnának Wrath arcában.

- Tudtam, hogy tetszik – mondta – Meg kell hagyni fura ízlésed van – tette hozzá, és elfintorodott – Az a jégszobor a szádba dugta a nyelvét? – aztán mintha hányna oldalra fordult.

- Ne is mondd – dőltem a tenyerembe, és milyen jól csinálta a rohadt állat, úgy csókolt, hogy elfeledkeztem mindenről. Mindegy ebből is tanultunk valamit. Nem minden vámpír jó aki utánad jön az erdőben.

- És, milyen volt? – kérdezte és kicsit, mintha meg is haragudott volna rám. Ettől rosszabbul éreztem magam.

- Hidd el, hogy megbántam – mondta keserűen, kihasznált, és jól át is vert.

- Arya, én… - de a bántó él eltűnt a hangjából, amikor meglátta a könnycseppet a szemem szélén.

- Jaj kislány – ölelt magához – Tudod, valakik nem olyanok, mint mi – mondta és fura ölelése, ami ahhoz hasonlított, mintha még vagy három embert ölelne, teljesen megnyugtatott.

- El se hiszed mennyire igazad van – mondta, és arra gondoltam, amikor Wrath az ajkát a sebemre szorította.

- Arya! Figyelj, tudom, hogy ő nagyon bejön a csajoknak, amit mondjuk nem értek… mert hát nézz csak rá… Ő olyan… Mint egy…

- Vámpír? – tettem fel sután.

- Igen! Mint valami gonosz báró, aki fiatal lányokat tesz tönkre – szerintem az uccsó részt csak az én kedvemért tette hozzá. Tudtam, hogy a vámpírt nem gondolja komolyan, így nem féltem, hogy lebuknak Drakék.

- Amúgy nem is tetszik – mekkorát hazudtam – csak kíváncsi voltam milyen! – mentettem siralmas helyzetemet.

- Valahogy sejtettem, hogy a rossz fiúkra buksz – mosolyodott el.

- Sose vártam a szőke hercegre! – mondtam végül mosolyogva, az igazságot.

- Hülyén néznék ki szőkén és lovon. Még egy póniról is leestem – mondta Rupert.

Erre már muszáj volt felnevetnem, az egészből az volt a legszebb, hogy én elis tudtam képzelni Rupertről.

- Akkor maradj az én vörös parasztom, csacsin – néztem fel rá.

- De akkor te leszel az én barna hajú banyám - mondta és ünnepélyesen kinyújtotta felém a kezét.

- Fogadom. És te? – szorítottam meg a kezét.

- Én is! Örök barátok – mondta és akkor úgy éreztem az élet még sem olyan szörnyű, csak kell lennie benne, egy vörös parasztnak csacsin és máris minden szebb. Nem is sejtettem, hogy valahol a közelben egy herceg ajaka húzódik vicsorra, és dönt ki két hatalmas fát, pusztán egyetlen ökölcsapással, mert a hercegnője éppen most lett valaki másnak a banyája….

22 fejezet - Hozzá, aztán még sem, egy kis kitérővel, végül vissza!(2-1)

- Halo? – hallottam Rupert egy kedvű és unott hangját.
- Rup! – mondtam megkönnyebbülten.
- Nenay? Mi van veled? – kérdezte érdeklődve, majd hallottam ahogy egy könyvben lapoz.
- Hosszú, és totál ki vagyok! Nem lenne kedved eljönni velem valahova? – kérdeztem.
- Nekem mindig van kedvem elmenni otthonról… - dünnyögte a telefonba.
- A bátyád? – tuti, hogy ő lombozta le.
- Naná! – majdnem ordított – Egy hülye állat, és csak arról tud beszélni, hogy ki volt az csaj akivel anya felolvasó estjén voltam. Annyira kiakasztó, Nenay. Legszívesebben kilógatnám az ablakon és… - aztán hallottam ahogy becsapja a könyvet.
- Jól van Rup. Ha nem akarsz… - mondtam kicsit csalódottan.
- AKAROK! LE NE RAKD! – elkellett vennem a telefont a fülemtől, mert különben megsüketültem volna.
- Nyugi Rupert – csitítottam.
- Bocs Arya, de totálisan kiakaszt ez a……….. vá – hallottam ahogy belerúg valamiben, és aztán fájdalmában felszisszen.
- Semmi gond, tudom, hogy mit érzel… - mondtam csüggedten és lehuppant az ágyamra.
- Nálatok is gáz van? Kiderítetted, hogy a tesóid meg a Darkok között mi van?
– kérdezte valamivel nyugodtabb hangon.

Na erre mit mondjak? Rupert, csókolóztam a föld legjobb transzformálódott pasijával. Aki egyrészt szexy más részt helyes, harmad részt megakar ölni, de az meg kit érdekel? És izmos a teste és legszívesebben hozzá simulnék és nézném azt az édes sötét szemét……….

- Szemét DARKOK tönkre teszik az életem! – morogtam, és kivettem az egyik kék pólóm a szekrényből.
- Olyan izék, nem is tudom, én nem bíznék meg bennük – mondta, majd hallottam hogy nyikordul egy ajtó. Talán egy szekrényé?
- Én sem – de ha tudnád, hogy csókol Wrath és milyen jól néz ki, amikor leakar venni a lábadról – na akkor hol fussunk össze? – kérdeztem.
- Hm. Beüljünk egy moziba? - kérdezte és hosszan tologatta a vállfákat. Milyen fasza hallásom van.
- Nekem kilenc.
- Nekem nyolc – nevetett a telefonba.
- Ok akkor a mozi előtt… húsz perc múlva? – kérdeztem.
- Tökéletes.
- Szia Rup.
- Szia Arya.

Ezzel búcsúztunk. Gyorsan föl húztam az új kék felsőmet amelyen egy gitározó Szilveszter volt látható. Fölkaptam egy kényelmes farmert és kifésültem a hajamat. A tükörbe néztem és azonnal az eszmbe jutott, hogy Wrath mit mondana erre a felsőre. Azon a szexy hangján. Hmm.

Úgy vágtam magamat pofon, hogy az ujjaim nyomai ott maradtak az arcomon. Abba kell hagynom ezt a buta álmodozást. Most azonnal! Egy rohadt vámpír, aki elkápráztatott. Vagy tudom is én mit csinált!

Lesiettem és szóltam anyának, hogy elmegyek Ruperttel. Ő csak némán bólintott és adott egy puszit a homlokomra.

- Egyszer csinosan is kiöltözhetnél – jegyezte meg foghegyről.
- Jaj, akkor úgy néznék ki… - kezdtem, de apa befejezte.
- Mint egy lány? – és mellkasára fonta a karját.
Bólintottam.
- Hát az valóban szörnyű lenne – forgatta meg a szemeit anya.
Fújtam egyet és azzal ki is siettem a garázsba. A garázsban éppen Lou volt, aki éppen Lujza szájában felejtette a nyelvét, aki éppen ezért a pólója alatt simogatta bátyám hátát. Aki éppen Lujza alsó fertályát simogatta nagy átéléssel.

- Öhm… - köhögtem és fülig pirultam. Nem tűnt fel nekik, hogy éppen nagyon kínos helyzetbe hoznak. És ezért csak még dühösebb és vörösebb lettem, és úgy éreztem magamat, mint egy kukkoló. És ahogy szemtelenül simogatták egymást, hát ez átmegy minden határon.
Ahogy a csaj ez a Lujza… a bátyám izmos hátát simogatta azokkal az undorító vörösre lakozott körmeivel az idegeim kezdték bemondani az unalmast. Sziszegve megindultam, de el is fordultam a Harley Davidson-om irányába. Ha már Lou annyira sem méltat, hogy miattam megszakítson egy csókot, akkor igazán leírhattam magam nála. Egy könnycsepp gyűlt össze a szememben. Még csak annyira sem méltat hogy befejezze. El kellett volna mennem, de a lábam meg se mozdult, úgy kellett végig néznem, és ez volt életem legmegalázóbb élménye. Ekkor hirtelen, a garázs ajtó kinyílt, és megjelent Wrath, hozzánk jött. Fogalmam sincs miért. De meglátta mi történik, mögötte éppen Ian és Jack jött. Ahogy meglátta a szitut, és a szememben a könnycseppet, dühösen felmorogott a torka mélyéről. Lou erre összerezzent és hirtelen elengedték egymást Lujzával.
Megtántorodtam, letöröltem a könnyemet, és fölpattantam a motoromra, és azonnal kiszáguldottam Wrath mellett, nem néztem rá, de mégis éreztem pillantása melegét a bőrömön, és most mindennél jobban vágytam rá, hogy hozzá bújak, hogy az ajaki újra megpecsételjék a sorsomat. De nem tehettem. Ő bármit tesz is, csak egy vámpír. VÁMPÍR! Tudod olyan aki azt mondja, hogy : Ki szívom a te vér…….. A hideg is kirázott, miközben sebesen elhaladtam az erdő mellett. De mielőtt elértem volna a táblát ami jelzi, hogy, beértem a városba, valaki lerántott a motoromról és lefékezte azt az út szélén.

És akkor kibukott belőlem. És zokogtam, de olyan keservesen, mint még soha. És egy kéz simogatta a hajamat.

- Lou utál – szipogtam bele az izmos mellkasba.
- Téged senki sem utál! - mondta a hang, és tovább simogatta a hátamat.
- De ő igen! Össz… össze… összevesztem vele – mondtam és még jobban hozzá simultam az engem ölelő alakhoz.
Egy puszit nyomott a fejemre. Majd óvatosan felemelte a fejemet, és megláttam meseszerűen szép arcát, óvatosan elmosolyodottam és ő letörölte aggódva a könnyeimet.
- Lou szeret téged! – mondta és a szeme úgy siklott föl és le az arcomon, mintha simogatna.
- Nem – szipogtam és megráztam a fejemet.
- Miért vagy mindig ilyen átkozottul szép! – suttogta. Olyan rendes hozzám, mindig ő jön utánam, senkinek nem kellek csak neki? Az nem lehet. De a kezem érte nyúlt! Lerántottam a fejét az enyémhez és vadul hozzá nyomtam az ajkaim az övéhez. És csókoltam, mert tőle vártam vigaszt.
- Nenay – hajolt el egy pillanatra el a szám elől. Vadul követeltem őt. Nem menjen el, csókoljon!
Lefogta a fejemet és közel hajolt hozzá éppen csak egy centire volt az ajkamtól, és úgy mondta szemembe : - Megígérem, hogy többé senki sem fog bántani téged szépségem! – majd ajka követelőzően megtalálta az enyémet. Wrath az enyém! És én az övé vagyok! Ez az ijesztő gondolat merevített le. Hirtelen kifordultam a kezéből, és felpattantam a motoromra, és siettem Rup-hoz. Ez a gondolat….

Hogy jut ilyesmi az eszembe?

21 fejezet - Egy kellemetlen hír

Oké ez már beteges. Tegnap történt a csók incidens és én azóta másra se tudok gondolni.

A szobámba éppen a fizika könyv fölött görnyedtem az anyag sehogy se akart a fejembe menni. Nem mintha, egyébként bement volna…

Végig húztam az ujjaimat a ceruzán, majd annak hegyét megállítottam az ujjamon és azzal játszottam egyensúly játékot. Miközben Wrath mondata szajkózott a fejemben. Na meg persze meseszerűen gyönyörű.

Újra olvadozni kezdtem, minek hatására, a ceruza az egyensúlyát vesztette és leesett a kezemről. Mérgesen ránéztem, megzavart az álmodozásban… Mielőtt újra belibbent volna a rózsaszín köd mögé, mely agyamat takarta, rájöttem, hogy rocker vagyok. A rockerek pedig nem csöpögnek úgy padlón, mint egy nyáladzó puli. Vagy, mint egy köpködő láma. Halkan kopogtattak az ajtómon.

- Nem vagyok itt kiabáltam – mire halk dörmögő nevetést hallottam a túloldalon. Ez Bill, semmi kétség.

- Akkor bizonyára az ágyad kiabált ki! – mondta és benyitott – Nenay – mondta elszörnyülködve – csak nem fizikát tanulsz!? – eljátszott egy színpadi rögtönzött ájulást.

- Na, nyögd ki, mit akarsz! – mondtam egy fáradt sóhaj kíséretében.

- Öhm… - ez már most rosszul kezdődik – A hír kifog borítani. De mivel Louval összekaptatok, így te nem tudod, hogy hivatalosan is egy pár lett Lujzával.

Felpattantam és a lendültemmel föllöktem a forgós székemet. Nagyot koppant a padlón.

- Mi van? Viccelsz? – lettem hirtelen nagyon ingerült.

- Nem szokásom az ilyes fajta tréfa – mondta majd felállította az eldöntött széket.

- Az a csaj bent volt Lou szobájába, tuti kersett valamit, amivel felnyomhat minket a Klánnál – mondtam és elindultam az ajtó felé, hogy ezt a nézetemet Lou-val is megosszam, de ekkor agyamba villant egy mondat: Nem hízelgek, csupán nem tudok napirendre térni afölött, amit látok!

Ennyi erővel Wrath is lehetne áruló… Visszafordultam és kétségbe esetten néztem Bill-re.

- Nenay, nézd. Tudom, hogy nem bírjátok egymást a lánnyal, de Lou már nagyon hosszú ideje magányos… - félbeszakítottam.

- Dehogy magányos, hiszen itt vagyunk neki mi! – mutattam magunkra.

- Ez másfajta magány. Amit te még nem értesz… - mondta Bill, és leült az ágyamra, mellkasa nagyot emelkedett, miközben teleszívta tüdejét levegővel.

- Hallgatlak - ültem le mellé.

- Mielőtt bármit is mondok, el kell mondjam, hogy Lou kész lenne meghalni érted, és imád téged – biztosított – De annyira magányos, neki kell egy nő, akit kényeztethet, akivel naphosszat incselkedik – megrázta a fejét – Szüksége van, olyasfajta női törődésre, amit sem te sem anya nem nyújthattok neki. Ekkor hirtelen rájöttem, hogy miről beszél, és az arcom égni kezdett.

- De pont vele? – tettem fel a sanyarú kérdést, én meg pont Wrathot akarom, hát az sem éppen fer, ha már a vádaskodásnál tartok… A lelkiismeret-furdalás rossz. Tegnap este jól összevesztem Louval. Emiatt a verekedés miatt…

- Szóval bármi is a véleményed ne mutasd ki, anyuék, és Reidék is örülnek a kapcsolatuknak… - mondat Bill és megvakarta a fejét. Mintha maga se tudná, hogy mit gondoljon, hogy mit érezzen.

- Póker arc fel – mondtam, hogy oldjam a feszültséget, de csak egy erőltetett mosolyt csikarhattam ki a bátyámból.

- Akárhogy is, hétfőn már te is meglátod őket. Csak azt szerettem volna, ha felkészíted magadat lelkiekben – mondta nagyot sóhajtva és felállt.

- Úgy tűnik neked sem jön be ez a nagy love! – mondtam halkan.

- Én nem ítélkezem Nenay. Jobban tennéd, ha te is így tennél –mondta majd kifordult az ajtón és eltűnt.

Talán igaza van. Főleg, most hogy én és Wrath csókolóztunk, de ez sem bizonyít semmit. Hiszen az részemről csak egy pillanatnyi gyöngeség volt. De még most is hallom, ahogy elbúcsúzott tőlem a fánál, ahol éppen csókcsatát vívtunk.

Édes kis bolond! – nevetett fel, miközben egy apró csókkal búcsúzott el – Te vagy a legszebb dolog az életemben, legyen bárhogy ezt soha ne felejtsd el.

Talán Lou és ilyeneket mondd Lujzának. Nem lehet, az én Loum. Hiszen ő az én bratyóm. Az a dolga, hogy én legyek az első az életében, és nekem mondjon olyanokat, hogy ici-pici hugi.

Valahogy ez a kép volt eddig a természetes. De most? Elszakítja ez a dög az én Lou-mat. Mégis milyen alapon? Hiszen ő az én testvérem. Hirtelen Wrath jutott eszembe, mint aznap vagy ezredszerre, az ahogy kisimított egy tincset a hajamból, és amikor a karjai közt voltam… Az az érzés… Akkor úgy éreztem, hogy Ő minden. A reggel az este, a boldogság és a biztonság. Egy személyre szabott kényelmes kis hangulat óvó robot. Talán Lujza is ezt érzi, imádott bátyám iránt?

Kötve hiszem! Ő csak egy vámpír! De Wrath is az!

ISTENEM EZ A SOK KÉTELY MEGŐRJÍT!

Megakartam nyugodni, ki akartam szellőztetni a fejemet. A mobilomért nyúltam, és tárcsázni kezdtem Rupert számát. A telefon kicsörgött, most már csak várnom kell, hogy felvegye, és akkor mindent megbeszélünk!