17 fejezet - Vérre éhes (2-1)

( Ilyennek képzelem el Nenay-t)

Az ágyamon ücsörögve, lassan megért bennem az elhatározás, hogy esélyt adok a vámpíroknak. Egy esélyt arra, hogy megöljenek… Nem vagyok komplett. Biztosan jól át gondoltam, ez az amit tenni akarok? Tuti? Hát persze, hogy nem. Csak valami, hülye szeretet hajlam hatása alatt vagyok. Komótosan elnyújtózkodtam, és megropogtattam az ujjaimat, amelyeken király kék körömlakk díszelgett. Megtapogattam a még kissé fájó orromat és örömmel konstatáltam, hogy valószínűleg már teljesen meg is gyógyult. Így hát kisétáltam a szobámból és elindultam le a lépcsőn. Lent a tesóim még mindig vadul játszottak és időnként olyan gyönyörűen káromkodtak ógörögül, hogy a plafon is beleremegett. Nagyot ásítottam, és elindultam a konyha felé, de szemközt az ajtóval megálltam. Apa és Edmund jött be az ajtón, mögöttük anya lépkedett… Inkább suhant! Ed megállt az ajtóban, zöld szemei a szégyentől csillogtak, most akkora pofont kap tőlem… Futva megindultam felé, nem menekült, várta a bosszúmat, nagy lendületet vettem és a nyakába ugorva bújtam hozzá. Szerettem Edmundot, ő mindig is ilyen kis őrült tesó volt. De én ilyennek szerettem. Úgy öleltem, hogy szinte ropogott a gerince a szorításom alatt.

- Bocsáss meg hugi – temette arcát a hajamba, és megmertem volna esküdni rá, hogy a hangja elcsuklott.

Belefúrtam a fejem izmos mellkasába és belemotyogtam, hogy. Egyszerre majd taníts meg erre az állkapocs game over módszerre.

Lou és Bill hangosan felnevettek, apám elfojtott egy röhögő görcsöt, anyára való tekintettel, aki rosszallóan megcsóválta fejét.

- Anya! – bújtam ki, Ed súlyos kezei alól.

- Igen? – nézett rám, és zöld szeme érdeklődve meredt az én macskaszemembe.

- Hívd át, a kis vámpír haverjaitokat – mondtam, majd a padlót kezdtem el nézni, és azon az értékes perzsaszőnyegünket.

- Az én okos nagylányom – veregetett hátba apa, ilyen erélyes kézmozdulatokkal csak azt érte el, hogy majdnem hasra estem, de Lou szerencsére elkapott. Mielőtt belefejeltem volna a padlóba.

- Óvatosan Kirk! – mondta anya, és felsegített. Apa megköszörülte a torkát, és kissé zavartam elfordult tőlünk.

- Semmi baj apa, jól esett – mondtam.

- Szó szerint – pukkadt ki a röhögéstől Lou, de Ed engem megelőzve akkorát sózott Lou nyakára, hogy még visszhangzott is.

- Bunyózni akarsz? – vette fel a védekező állást Lou, és mint egy boxoló elkezdett ugrálni. Ed nevetve megcsóválta fejét és ő is felvette a védekező állását.

- Gyerekek ne a lakásban éljétek ki, a civilizálatlan indulataitokat! Világos? – mondta anya, és ezzel el is tűnt a konyhában. Apa lelkesen bólogatott, amíg anyu látszott aztán elkezdte a szemeit forgatni és kiviharzott a bratyókkal verekedni. Én meg bent maradtam egyedül. Leültem a kanapéra, és elnyúltam rajta. Talán el is aludhattam, mert egyszer csak valami halk suttogásra figyeltem fel. Kinyitottam a szememet. És megláttam a vámpírokat. A torkomból felszakadt egy nagy ÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁ, és leestem a kanapéról. Harsány kacagás és vihorászás tört ki a vámpírok között. Gyorsan felpattantam, majd szúrósan végig néztem a társaságon. Beth kedves mosolya megnyugtató volt, és ez kicsit lehűtötte a felkorbácsolódó indulataimat. Florete kinyújtotta az arcom felé a kezét, de félúton tétován visszahúzta. Biztos az arcomat akarta megsimogatni, ahogy anya szokta. Rámosolyogtam, vele nem volt semmi bajom, ő olyan, hogy elnézem neki, ezt a kis vámpíros transzformálódást. Reid csendre intette a társaságot és széles mosollyal az arcán végig mért.

- Szépen helyre jöttél – mondta, majd arca komor lett.

Nem tetszett ez a tekintet. Az arca elsötétült, aztán, mintha megnyugodott volna.

- Nem maradnak maradandó nyomai – mondta végül, roppant szakszerűen. Mire Florete is fellélegzett Maryonnal és Beth-tel együtt, Wrath hangosan felszisszent, és arcán sötét árnyék futott át. Azon a helyes és markáns arcon… És hosszú, hegyes fogakon…Fúj! Köszönöm, nem kérek belőle. Anya lépett ekkor közénk és üdvözölte a társaságot. Király! Mondtam már, hogy UTÁLOM az ilyen formaságokat? Nem? AKKOR MOST MONDOM: SEGÍTSÉG! Majdnem ember a bajban…

- Nenay! Csatlakoznál közénk? – kérdezte anya. És maga mellett megütögette a helyet. Most azt kellene mondanom, hogy nem, és gyorsan elkellene húznom.

- Miért is ne – sóhajtottam fel. És világfájdalommal az arcomon leültem a kanapéra, anya mellé. Apáék ekkor roppant jókedvűen jöttek be kintről, és egymást éppen hátba veregették. Edmund arca egyből komoly lett amint meglátta Wrathot. Lou arca viszont csak még elégedettebb lett, ahogy meglátta Lujzát, aki szégyentelenül és roppant feltűnően bámulta a bátyámat. Megcsikorgattam a fogaimat. Bill pedig csak közömbösen köszönt. Apa váltott pár bizalmas szót Reiddel, aztán ő is leült a mi kis társaságunkhoz. Elgondolkodtam, vajon mi lenne ha itt lenne Rup? Ő biztosan benyomna pár poént vagy legalább valami értelmes megszólalása lenne, és nem csak bámulna nagy kocsonyás szemekkel.

Maryon halkan kuncogott valamin, és megigazította fekete selyem búzát. Hozzá hosszú farmer szoknyát viselt. Mellette természetesen Victor ült, Fehér pulóver volt rajta egy fekete nadrág volt rajta. Mellettük természetesen Arnold ült. Úgy nézett ki, mint ahogy mindig… Jó hogy csokornyakkendő nem volt a nyakába…

Mellettük Lujza terpeszkedett, a szoknya sokat sejtetően csúszott fel, hulla fehér lábán. FÚJ! Amit Lou nagy átéléssel bámult. A fotelben Jack szokásos izompólót és bő farmergatyát viselt. Az ölében Coleen ült mélyen dekoltált testre simulós rózsaszín pólóban és rövid nadrágban. Igen furcsán öltözködnek Darkék… Elizabeth egy hosszú piros pólóban volt, egy farmer gatyában volt. Ian csupa feketében volt. Florete csinosan volt felöltözve, mint mindig. Ahogy Reid is elegáns volt…

És persze ott volt Wrath a kiállhatatlan… A szeme sokat sötétedett tegnap óta… Méregetve néztük egymást. S aztán találkozott a tekintetünk, furcsa érzés fogott el, a kezem bizseregni kezdett, és a halántékom újra fájdalmasan sajogni kezdett. Elnéztem róla és fájdalmasan felnyögtem.

- Wrtah! – szólt élesen Reid, és hátra simította a haját. A fájdalom azonnal megszűnt, anya kérdően nézett rám, mire én csak megrántottam a vállamat. Végül anya beindította a beszélgetést, és most már nekem is meg kellett időnként szólalnom, miközben ők lelkesen beszéltek a divatról, a lakásokról, az iskoláról, a sportról… Végül Beth aki egyre szimpatikusabb lett megkérdezte – Nenay, nem játszanátok nekünk valamit? – ez egy meglepőkérés volt.

- Természetesen- vágta rá mohón Bill, és már pattant is fel Louval egyetemben, csak nekem meg Edmundnak óckodott a szereplés.

- Ez remeke ötlet – jegyezte meg csípősen Coleen, és hosszú szőke haját a válla mögé dobta.

- Hát igen, a mi zenéket csak a normális ízlésű és öltözködésű emberek hallgatják – mondtam gúnyosan mosolyogva

Coleen dühösen és sértetten rám morgott, miközben anyám szörnyülködött a megjegyzésemen. Páran megint jóízűen felnevettek.

- Nenay – utálatosan ejtette ki a nevemet – attól még, hogy nem öltözök úgy, mint egy ordítozós barom, nem hinném, hogy rossz az ízlésem… Bocsánat a sértő jelzőért – sziszegte akár egy kígyó, bennem úgy felment a pumpa, hogy ott helyben szétvertem volna.

- Nyugalom hölgyek – csitított minket Florete – én szívesen meghallgatnálak titeket Nenay.

Kérdően Edmundra néztem, ő egy aprót biccentett, és egyszerre felálltunk. Reid várakozóan összedörzsölte a tenyerét, apa pedig türelmetlenül fölpattant.

- NE kéressétek magatokat! – mondta, majd a tömeg is felállt, és elkezdtek minket követni a garázsban felállított próbatermünkig. Ott aztán fölmentünk a színpadra, és kupak tanácsot tartottunk.

- Van valami ötletetek, hogy mit játszunk? – kérdezte idegesen Ed.

- Nenaynak biztos van! – mutatott rám védekezően Lou.

- Nem én akartam szerepelni, úgy hogy tiétek a felelősség – hárítottam, és Billre néztem.

- Oké, nyugi van. Szerintem adjunk elő valami ütőset – mondta Lou.

- Naná, meg ordítsunk is hozzá mi – forgatta meg a szemeit Bill.

- Az a Rockerek dolga – böktem meg a hasát.

- De ők nem apáék, totál hülyének néznek minket ha mondjuk előadunk egy Nirvana számot – védekezett Bill.

- Na és? Ők kérték! – mondta vállat rántva Lou.

- Adjuk elő az én kedvenc számomat – mondtam.

- Melyiket? – kérdezte vigyorogva Lou.

- Papa Roach: Hollywood Whore! – mondtam majd a többiekre néztem.

- Tőlem – mondta Ed.

- Nekem is az az egyik kedvenc számom – vigyorgott Lou.

- Jó legyen – egyezett bele Bill.

- Helyes – mondtuk egyszerre Louval. Majd egymásra vigyorogtunk és mindenki elment a színpadon a helyére. Aztán Lou megszólalt: - Most az én és hugicám kedvenc száma fog következni.

Aztán el is indult a szám, az ujjaim a jól ismert húrokon játszadoztak. Én magam meg tökéletesen el voltam foglalva azzal, hogy minél vadabb legyen a hangzás. A tömeg arcáról egyből eltűnt a mosoly. Ian kifejezetten élvezte, látszott, hogy maga is rockker. Victornak és Jacknek is bejött a szám, ahogy Lujzának, Bethnek és még Maryonnak is.

Na a vámpírokba is szorult némi jó ízlés. Miután befejeztük a számot, mindenki tapsolni kezdett. Kiv persze a cica baba királynőt… A délután egészen jól telet. Kiderült, hogy tényleg olyan jó fej Ian, mint amilyennek gondoltam, és Beth is nagyon rendes lány. Maryon bosszantó de nagyon kedves. Magam is meglepődtem, hogy velük hármójukkal milyen jól érzem magam. Persze azért igyekeztem visszafogni feltörekvő ujjongásomat, és megtartani a három lépést távolságot. Mert vannak dolgok, amik állandóak, a folyamatos változás ellenére is.

Fölmentem valamiért a szobámba, éppen az új szöges karkötőmet vittem le Iannak megmutatni, amikor észre vettem, hogy Lou csukott szoba ajtaja nyitva van. Biztos fent hagyott valamit. Gondoltam megkérdezem, hogy segítsek-e valamiben. Lou szobájában még az enyémnél is nagyobb rendetlenség volt. Beléptem az ajtón, és megfagyott bennem a vér. Lujza állt háttal az ajtónak, és éppen a képeket nézegette.

- Mit keresel itt?! – még is csak igazam volt! Tudtam, hogy kémek! Morogtam…

- Nenay – mondta rémülten - Megijesztettél.

- Mit KERESEL ITT!? – ripakodtam rá, és fenyegetően megindultam fel.

- Mi közöd van hozzá? – kérdezte nevetve és megigazgatta a haját – Amúgy a bátyádat várom.

- Rossz válasz! – morogtam. Nem tudom, honnan jött ez az iszonyatos bátorság, de egy pörgő rúgással felugrottam és jól képen rúgtam, a lány neki csapódott a falnak.

- Elment az eszed? – ugrott mögém és a hajamnál fogva hátra rántott. Én gyorsan kirúgtam a lábát, és vicsorogva kipróbáltam az Edmund féle állkapocs gyilkos technikát. Az eredmény nem maradt el.

- Mi folyik itt? – vágódott be az ajtó. És Wrath viharzott be rajta.

- Nem a te dolgod! –sziszegte Lujza és hasba térdelt. Felnyögtem és a fájdalomtól csillagokat láttam.

- Lujza! – üvöltött Wrtah. De én akkorát ütöttem a lány hasába viszonzásként, hogy az csak egy elhaló nyögéssel jelezte, hogy ráfér a segítség.

- Rohadt Klán kémek – álltam fel és akkorát rúgtam a lányba, hogy neki repült Lou asztalának és az recsegve megadta magát és ráesett, egész tartalmával együtt.

Ekkor egy erős kar kapott el és úgy szorított magához, hogy majdnem megfulladtam, kapálóztam de nem tudtam a szabadulni. Ekkor az asztal alatt megmozdult a lány, és vészjóslóan elkezdett felállni és nekem ugrani. Nekivágott az ablaknak, az arcomba fúródott az egyik szilánk, és az ajkam újra felhasadt. Jaj csak ezt ne.

- Kis rohadék! – vágta neki újra a fejem az ablak maradványának.

- Vérszopó hulla – mondtam nyögve, és hátra nyúltam és elkezdetem a szemét kinyomni, fájdalmában felüvöltött és mindketten kizuhantuk az ablakon. Wrath utánunk ugrott, és kikapott engem a húga kezéből, talpra szökkent velem ahogy földet értünk. Ekkor Edmud tűnt fel, aki rémülten látta, hogy vér folyik az arcomból, és két vámpír között vagyok.

- Mocskos csalók! – kiabálta és kirontott az erkélyről és neki ugrott Wrathnak, ő elejtett engem, és így neki vágódott a fejem egy fa törzsének. Lujza csak erre várt, és éhesen rám vette magát, a földnek szegezett és csuklómat a fejem fölé szorította, miközben Wrath neki csapódott egy fatörzsének olyan erővel, hogy a fa ki is dőlt. Edmund ekkor célba vette Lujzát és lerántotta rólam.

- Üsd meg! – ordította Ed. És én hallgattam rá. Akkorát húztam be a kémnőnek, hogy az egyszerűen összecsuklott Ed kezei között. Wrtah vad morgással állt mögöttem, és átugrott fölöttem és a levegőben csinált egy olyan mozdulatot, hogy én is ledermedtem, és szó szerint a földbe passzírozta Ed-et. Ekkor Lujza kezét megéreztem a nyakamon. A levegőbe emelt, én meg jól hasba rúgtam…