Mi volt ez az előbb?Úgy álltál ott, mintha valami kísértetet láttál volna! - mondta Rupert, miközben kikísért a motormomhoz.Hm, csak elbambultam – mondtam és meggyorsítottam a lépteimet.Nézd, ha bejön neked... - kezdte Rupert és idegesen elkezdte gyűrni a pólója sarkát.Vörös haja, fehér bőre és ritka tiszta kék szeme, tökéletes párosítás volt. De nem az a típus, akiről el tudnám képzelni a hős szerelmest.Rup!- fordultam felé- Nem jön be. Sem ő, sem más! - kicsit ingerült lettem. Persze, én meg egy vámpír, mint valami elfuserált regény... Nem tetszett ez a téma sem, ez olyan volt, mintha az ő szándékai között is lenne, egy ilyen elfuserálrt regény, csak ott éppen én nem egy vámpírral vagyok, hanem vele! Jaj ne!Oké értettem – mondta, és védekezően maga elé rakta a kezét.Biztos? - kérdeztem, és össze húztam a szemöldökömet.Igen – mondta, majd rám mosolygott – Hányra mennyek érted?
Jó kérdés. Nos három ok amiért nem mondom meg.1.őrültnek hinnél.2. Még megölnének a végén.3.Mert az első kettő lehetőséget el akarom kerülni....
Ne gyere elém, majd találkozunk a... - hol? Nos hol nem vadásznának rá! Azok a szemét vámpírok, még megeszik, amilyen gátlástalan vér imádók – Hát, a könyvtár előtt. Mondjuk... Hánykor is kezdődik, az a bizonyos valami amire megyünk?Este 7 óra.Oké akkor fél hétkor! - mondtam és feültem a motoromra. Rup elismerően füttyentett, és végig simította a motoromat.Annyira klasz gép – mondta áhítatos hangon. Szerettem, ha megadják az én kis kincsemnek a tiszteletet.Tudom! - mondtam, majd beindítottam és villámként elhasítottam mellette.
Haza felé, azon gondolkodtam, amin még sohase egészen idáig. Vajon, nekem lesz valakim?Mármint, egy igazi valaki. Aki majd, az én nagy Ő-m lesz. Milyen nevetségesen hangzik. Különben is, senkit nem lennek képes úgy szeretni, főleg, mivel folytonosan menekülök, senkit nem rángatnék bele, ebbe a nomád életmódba. Már az is éppen elég nagy dolog, hogy apáék ezt tűrik, és mosolygós képet vágnak hozzá! Mástól, ezt az áldozatot nem tudnám elfogadni. Más mondjuk meg se tudna érteni. És nem is vágyom rá! Az én életem így kerek és egész, nekem nincs másik felem, én így vagyok kerek és egész!
Otthon, számos problémám akadt. Először is. Hova megyünk? Mert egy étterembe, nem mehetek, egy melelgítő cuccba. De gy parkba sem mehetek, kisestélyibe. Bár ha jobban belegondolok ilyen veszély nem fenyeget, nekem nincsenek elegáns ruháim.Nem mintha érdekelne, csak megjegyeztem... Aztán, egy ilyen randi, de még sem randin, hogyan kell viselkedni? Van erre, megfelelő etiket, vagy séró belövés? Ja igen, és a legfontosabb, hogyan mondom, el anyáéknak, hogy elmegyek valalhova Ruperttel? Ez volt csak a kérdés. De még milyen jó.
Anya, beszélhetnénk? - kérdeztem meg anyát, aki éppen a könyves polcot törölgette a nappaliban.Persze kincsem.Nem akarom, hogy félre értsd, de ma lenne egy kis dolgom – köhintettem.És mit takar ez a bizonyos “dolog”? - kérdezte majd, a válla fölött rám pillantott.Ez egy baráti dolog – mondtam és elkezdetem a cipőm orrát talnulmányozni.Arya, tudod, hogy nagyon fontos nekem, hogy jól érezd itt magad, de nem szeretném, ha egydül lófrálnál este. Még akkor sem, ha valakivel együtt vagy. Tuod, hogy miért! - mondta anya.
Tudtam, hogy ez lesz! De ezt akkor is múszály, végre egy normális momentum a fura életemben.
-Honnan találtad ki, hogy este?- nyöszörötem.Ellégé egyértelmű volt, lányom – mosolyodott el, szőke haja egy érdekes fonatban lógott.Akkor is! Adj egy esélyt, hogy normalzálódjon a helyzetem! Én is igyekszem elfogadni, ezt a szeretjük Darkékat programot! Akkor tegyétek meg ezt ti is értem – mondtam, és makacsul anyámra szegztem a tekintetemet. Alsó ajka megrándult, mint általában amikor gondolkodik.
Mehetsz! - hallottam apám mély és zörgő hangját. Hátra pillantottam, ott állt a csigalépcső aljában, az arca kifejezéstelen volt, nem tudom, hogy mióta, állhatott ott, de sejtettem, hogy van valami hátsó oka is annak, hogy elenged engem. Valami, ami még nem kristályosodott ki előttem.Kö.. Köszönöm – mondtam megiletten. Nem számítottam, ilyen könnyű menetre. Akartál még valamit? - kédezte apám, és hangja hirtelen sürgető lett. Nem tudtam, mire ez a nagy sietség. Hiszen, nem várunk senkit. Vagy talán, mégis? Ugye nem! Ugye nem!? Ide jönnek Darkék! - sipítottam föl.Azt hiszem ez már nem a te hatásköröd – mondta szigorúan. Ellenséges fény csillant sötétzöld szemeibe, amitől az én szívem szorult össze, már régen nem beszélt velem ilyen hideg indulattal.Persze, hogy nem – mondtam, és kikerültem őt, majd fölszaladta, a szobámba. A világ melyett szerettem és ismertem, összetört.
Apró darabjai időnként még megcsillantak, de összerakni már többé sose lehet. De most nem akartam ezzel foglalkozni, hiszen éppen most készültem életm első normális estéjére. Ami úgy illik is a tinik világába. Azt hiszem. Bár még idáig sose volt dolgom ilyennel, és kötve hiszem, hogy Rup után akad-e még ilyen... Szomorúság öntött el, hiszen Rup, egyszer majd eltűnik, mintha sos létezett volna, én pedig örökké emlékezni fogok rá! Ez pont olyan, mint egy gonosz átok! Mindegy, ne gondoljak most ilyen szörnyűségekre! Kerrsünk valami nekem való ruhát.
Egy órával később pont úgy néztem ki, mint ahogy, képzeltem. A hajam szépen lófarokba kötve, a ruhám a szokásos elül fekete alul kék variáció, azaz kicsit elegánsabb póló és farmer. Ez minden hova jó. Azt hiszem.... A lépcső elindultam lefelé, mert a motoros szerkóimat a nappaliban hagytam. Ahogy leérkeztem, már tudtam, hogy ez igen rossz ötlt volt. Mert kik mások voltak ott, még drága családomon kívül... Na kik? Hát a sötétség kedvenc piócái. Fújj!
Nenay! - szólt lelkesen Maryon, és elindult felém. Sötété lila nadrág és póló volt rajta, mióta hordanak a vámpírok melegítőt?Maryon! - bújtam át a széttárt keze alatt.Nagyon csinos vagy! Csak nem randevúd lesz? - kérdezte csendesen Florete.Nem – válaszoltam nyersen és vélba vettem z ajtót, megpróbálva nem ésszrevenni a többieket.
Azt ajtón éppen Ian jött be mellette Edmund jött. A mosoly lehervadt az arcáról. Kedvem lett volna bele vágni a képébe, hogy Te is fiam Edmund. De mivel nem a fiam, ezért nem szúrtam közbe, ezt a nemes mondatot.
Hova mész? - kérdezte ridegen.Ruphoz – kacarászott Lou, aki éppen Lujzának csapta szelet.
Edmund szeme haragosan megvillant, és morogni kezdett.A torke legmélyéről.
Megyek és kész – löktem félre az ajtóból, és kiviharzottam a garázsba. Nem volt kedvem elmagyarázni, hogy mi is valóban a szitu. Csak azt akratam, hogy hatásos legyen a kilépőm. Ennyit csupán. A motoromhoz siettem, mikor, egy aranyszínű szempár ragyogott rám, a motorom melőll. A hideg kirázott és a szívem egy pillanatra kihagyott.
- Csinos vagy – mondta egy mély, és rekedtes hang. Wrath. Gondoltam.
Jó kérdés. Nos három ok amiért nem mondom meg.1.őrültnek hinnél.2. Még megölnének a végén.3.Mert az első kettő lehetőséget el akarom kerülni....
Ne gyere elém, majd találkozunk a... - hol? Nos hol nem vadásznának rá! Azok a szemét vámpírok, még megeszik, amilyen gátlástalan vér imádók – Hát, a könyvtár előtt. Mondjuk... Hánykor is kezdődik, az a bizonyos valami amire megyünk?Este 7 óra.Oké akkor fél hétkor! - mondtam és feültem a motoromra. Rup elismerően füttyentett, és végig simította a motoromat.Annyira klasz gép – mondta áhítatos hangon. Szerettem, ha megadják az én kis kincsemnek a tiszteletet.Tudom! - mondtam, majd beindítottam és villámként elhasítottam mellette.
Haza felé, azon gondolkodtam, amin még sohase egészen idáig. Vajon, nekem lesz valakim?Mármint, egy igazi valaki. Aki majd, az én nagy Ő-m lesz. Milyen nevetségesen hangzik. Különben is, senkit nem lennek képes úgy szeretni, főleg, mivel folytonosan menekülök, senkit nem rángatnék bele, ebbe a nomád életmódba. Már az is éppen elég nagy dolog, hogy apáék ezt tűrik, és mosolygós képet vágnak hozzá! Mástól, ezt az áldozatot nem tudnám elfogadni. Más mondjuk meg se tudna érteni. És nem is vágyom rá! Az én életem így kerek és egész, nekem nincs másik felem, én így vagyok kerek és egész!
Otthon, számos problémám akadt. Először is. Hova megyünk? Mert egy étterembe, nem mehetek, egy melelgítő cuccba. De gy parkba sem mehetek, kisestélyibe. Bár ha jobban belegondolok ilyen veszély nem fenyeget, nekem nincsenek elegáns ruháim.Nem mintha érdekelne, csak megjegyeztem... Aztán, egy ilyen randi, de még sem randin, hogyan kell viselkedni? Van erre, megfelelő etiket, vagy séró belövés? Ja igen, és a legfontosabb, hogyan mondom, el anyáéknak, hogy elmegyek valalhova Ruperttel? Ez volt csak a kérdés. De még milyen jó.
Anya, beszélhetnénk? - kérdeztem meg anyát, aki éppen a könyves polcot törölgette a nappaliban.Persze kincsem.Nem akarom, hogy félre értsd, de ma lenne egy kis dolgom – köhintettem.És mit takar ez a bizonyos “dolog”? - kérdezte majd, a válla fölött rám pillantott.Ez egy baráti dolog – mondtam és elkezdetem a cipőm orrát talnulmányozni.Arya, tudod, hogy nagyon fontos nekem, hogy jól érezd itt magad, de nem szeretném, ha egydül lófrálnál este. Még akkor sem, ha valakivel együtt vagy. Tuod, hogy miért! - mondta anya.
Tudtam, hogy ez lesz! De ezt akkor is múszály, végre egy normális momentum a fura életemben.
-Honnan találtad ki, hogy este?- nyöszörötem.Ellégé egyértelmű volt, lányom – mosolyodott el, szőke haja egy érdekes fonatban lógott.Akkor is! Adj egy esélyt, hogy normalzálódjon a helyzetem! Én is igyekszem elfogadni, ezt a szeretjük Darkékat programot! Akkor tegyétek meg ezt ti is értem – mondtam, és makacsul anyámra szegztem a tekintetemet. Alsó ajka megrándult, mint általában amikor gondolkodik.
Mehetsz! - hallottam apám mély és zörgő hangját. Hátra pillantottam, ott állt a csigalépcső aljában, az arca kifejezéstelen volt, nem tudom, hogy mióta, állhatott ott, de sejtettem, hogy van valami hátsó oka is annak, hogy elenged engem. Valami, ami még nem kristályosodott ki előttem.Kö.. Köszönöm – mondtam megiletten. Nem számítottam, ilyen könnyű menetre. Akartál még valamit? - kédezte apám, és hangja hirtelen sürgető lett. Nem tudtam, mire ez a nagy sietség. Hiszen, nem várunk senkit. Vagy talán, mégis? Ugye nem! Ugye nem!? Ide jönnek Darkék! - sipítottam föl.Azt hiszem ez már nem a te hatásköröd – mondta szigorúan. Ellenséges fény csillant sötétzöld szemeibe, amitől az én szívem szorult össze, már régen nem beszélt velem ilyen hideg indulattal.Persze, hogy nem – mondtam, és kikerültem őt, majd fölszaladta, a szobámba. A világ melyett szerettem és ismertem, összetört.
Apró darabjai időnként még megcsillantak, de összerakni már többé sose lehet. De most nem akartam ezzel foglalkozni, hiszen éppen most készültem életm első normális estéjére. Ami úgy illik is a tinik világába. Azt hiszem. Bár még idáig sose volt dolgom ilyennel, és kötve hiszem, hogy Rup után akad-e még ilyen... Szomorúság öntött el, hiszen Rup, egyszer majd eltűnik, mintha sos létezett volna, én pedig örökké emlékezni fogok rá! Ez pont olyan, mint egy gonosz átok! Mindegy, ne gondoljak most ilyen szörnyűségekre! Kerrsünk valami nekem való ruhát.
Egy órával később pont úgy néztem ki, mint ahogy, képzeltem. A hajam szépen lófarokba kötve, a ruhám a szokásos elül fekete alul kék variáció, azaz kicsit elegánsabb póló és farmer. Ez minden hova jó. Azt hiszem.... A lépcső elindultam lefelé, mert a motoros szerkóimat a nappaliban hagytam. Ahogy leérkeztem, már tudtam, hogy ez igen rossz ötlt volt. Mert kik mások voltak ott, még drága családomon kívül... Na kik? Hát a sötétség kedvenc piócái. Fújj!
Nenay! - szólt lelkesen Maryon, és elindult felém. Sötété lila nadrág és póló volt rajta, mióta hordanak a vámpírok melegítőt?Maryon! - bújtam át a széttárt keze alatt.Nagyon csinos vagy! Csak nem randevúd lesz? - kérdezte csendesen Florete.Nem – válaszoltam nyersen és vélba vettem z ajtót, megpróbálva nem ésszrevenni a többieket.
Azt ajtón éppen Ian jött be mellette Edmund jött. A mosoly lehervadt az arcáról. Kedvem lett volna bele vágni a képébe, hogy Te is fiam Edmund. De mivel nem a fiam, ezért nem szúrtam közbe, ezt a nemes mondatot.
Hova mész? - kérdezte ridegen.Ruphoz – kacarászott Lou, aki éppen Lujzának csapta szelet.
Edmund szeme haragosan megvillant, és morogni kezdett.A torke legmélyéről.
Megyek és kész – löktem félre az ajtóból, és kiviharzottam a garázsba. Nem volt kedvem elmagyarázni, hogy mi is valóban a szitu. Csak azt akratam, hogy hatásos legyen a kilépőm. Ennyit csupán. A motoromhoz siettem, mikor, egy aranyszínű szempár ragyogott rám, a motorom melőll. A hideg kirázott és a szívem egy pillanatra kihagyott.
- Csinos vagy – mondta egy mély, és rekedtes hang. Wrath. Gondoltam.
.gif)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése