34 fejezet - Csupa szerelem

( A fejezetben többször idézem mesit, ő sokat segített nekem, mint mindig, ő az én nagy pártfogóm. Köszönöm ezúttal is neki, hogy megint kihúzott az alkotói válságból)


Arra ébredtem, hogy valaki lepkeszárny finomsággal simogatja a hátam. Nem akartam elárulni, hogy ébren vagyok, így hunyorogva néztem körül. Még hajnal lehetett, mivel a szobában koromsötét uralkodott. Az ablakon sem szűrődött be semmilyen jellegű fény, így már biztos voltam az időbeli tájékozottságomban.

Hátra néztem, és végig simítottam az arcán. Becsukta a szemét majd halkan megszólalt.

- Ne gyere el velünk… Kérlek… Nenay….! – suttogta, és láttam az arcán a fájdalmat.
- Ez az én, és nem a ti harcotok – mondtam, majd levettem az arcáról a kezemet, és a hátamra fordultam.
- Állj! Tisztázzunk valamit! – mondta, majd hirtelen felrántott magára, pont úgy, hogy én hason feküdtem rajta.
- Mit? – hebegtem.
- Nos, először is. Most már nincs olyan, hogy te – itt rám mutatott – és olyan sincs, hogy én – aztán magára – Csak olyan létezik – feljebb csúszott az ágyon - , hogy mi!

A testem megremegett, miközben mélyen belenéztem a szemébe. Arca fájdalomban úszott és volt egy belső késztetésem, arra, hogy megnyugtassam. A szavai boldogsággal töltötték meg, elkínzott szívemet, és a szememet mosolygósan legeltettem az arcán. A szemem a nyakára siklott és a szívem hangosan kezdett el verni a bordáim között, ahogy megpillantottam a nyakán a tegnap esti kérésének nyomát…

- Nos én már megjelöltelek – mondta, miközben az ujjamat végig húztam a „jelen”.
A tekintete átható volt, és a szívembe fájdalom mart. Láttam, hogy nézz rám, tudtam, hogy azt akarja, hogy az övé legyek… Csakis kizárólag az ő tulajdona…

Nem mondhatom, hogy nekem lett volna valami nagy ellenvetésem, de azért mégis igyekeztem, nem állandóan vele lenni. De ez nem ment, ha nem volt velem, akkor a világ zűrös és kusza lett… Így viszont meg, túlságosan is édes…

- Igen – suttogta és az ajkához húzott, majd szinte az ajkamba suttogta – Csak kérned kell, és hordhatod az én jelemet… - mondta.

Megállt bennem az ütő. A szívem gyorsabban vert, és a hidegség vett körül. Ugye nem?! Ugye?!

- Mi… milyen… jel? – habogtam.

Lassan kibújt alólam, és felállított, majd letérdelt elém.

Jaj ne!

- Istenem! Wrath azonnal állj onnan fel! Csak azért mert ma… - de megszakította a szóáradatomat azzal, hogy a zsebébe nyúlt, és kivett belőle egy ékszerdobozt.
- Nenay Wolf – kezdet ünnepélyesen.
- Wrath – mondtam elkínzottan, miközben visszahuppantam az ágyra, mert a lábaim nem bírtak megtartani.
- Nyugalom, tudom, hogy nem jönnél hozzám egy hónap után – vigyorodott el – ezt tekintsd „ ugye egyszer majd hozzám jössz, ha megkérlek”gyűrűnek – mondta majd felpattintotta az ékszeres doboz tetejét.
- Ez – suttogtam, amikor megláttam. A gyűrű gyönyörű fehér arany volt és közepén egy kékkő volt, aminek a belsejébe egy W- betű volt kivehető.

Beharapta az alsó ajkát. Csak néztem őt! Tökéletes volt, mint egy álom. És a legszebb az egészben az volt, hogy nem tudtam, hogy mit válaszoljak a kérdésére. Mert ilyen az én debil és felháborító agyam. A jó dolgokat taszítja magától… Mi van, ha egyszer már ő is… emlék lesz Vagy az amit most érzek iránta. Eltűnik, mint ahogy a köd is… Nem akartam… Belegondolni is fájt… de mi van akkor Ha az a bizonyos "örökre" nem is tart addig, míg mi hisszük…

Szerettem volna neki elmondani, hogy nincsen senki akit nála jobban tudnék most szeretni, hogy sose éreztem még ezt mint most. Hogy nem csábított egy tekintet sem ennyire mint az övé most. De a most rányomta mindenre keserű bélyegét. Minden csakis a mostról szólt…

- Nem tetszik? – kérdezte, és láttam, hogy ez fáj neki…
- De… - mondta és hirtelen megértettem… Ő már tudta a választ. Ő akart ennyi idő után is.

- Kicsim, ha ez gyors neked… - kezdte de megállítottam, az arca rémült volt, piros ajka reszketett a tenyeremben, miközben befogtam a száját.

- Szeretlek… ez nehéz, mert nincs olyan dolog ami az ellen szólna, hogy mi örökké mi legyünk… Csak tudod itt a Klán, és én félek. Félek a jövőtől az új dolgoktól. És attól is félek – nagy levegőt vettem – amit most érzek.

A szeme ellágyult.

- Mitől félsz? – kérdezte.
- Tőled… Attól, hogy mindig rád gondolok, hogy nincsen egy olyan pillanat amikor ne jutna eszembe, az hogy megcsókolsz vagy átölelsz… Nem is ismerlek… És már… - most ő állított meg.

- Gyors voltam, és nem voltam tekintettel rád… igazán sajnálom – kezdte.

- Kérlek ne Wrath… Olyan sokat jelent ez nekem, még ha félek is… Nekem kellesz… Öhm – elpirultam – szükségem van rád… de én nem tudom megígérni neked, hogy egy évszázad múlva is így lesz – suttogtam, és majdnem elbőgtem magam. Hogy lehetek ilyen marha? Ilyen csökönyös hülye szamár! Ha most elhagy megérdemlem.

- Hé! SSSSSSSSSSS! – mondta, majd apró puszikat nyomott az arcomra – Gyáva kukac – mosolyodott el – Ilyenkor már nem vagy vagány? – kérdezte, majd megölelt oltalmazóan.

- Nem – hüppögtem.

- Nenay, én nem azt mondtam, hogy… - de megállítottam.

- Arról van szó, hogy teljesen kifordultam magamból. Mi lett az egykori rockker lánnyal? Már nem is ismerek magamra Tudod milyen rég hallgattam már Nirvánát vagy Papa Roach? Bele gondolni is félek, ehelyett csak arra tudok gondolni, hogy mikor látlak újra..És félek, hogy vagyok akkor idióta, és elhagysz…

- Bolond – mosolyodott el, majd megcsókolt egyszer, kétszer, százszor – Nincs olyan dolog amit ne imádnék benned, tudom, hogy zakkant vagy, de valamitől kell, hogy izgalmas legyen az élet… Plusz, tudom, mióta nem hallgatsz Nirvánát… Már éppen itt volt az ideje, hogy én legyek az első a ranglistádon – vigyorgott.

- Ez nem fair …. A Nirváná dühös lesz! – motyogta a mellkasába.

- Majd elintézem vele, tudod, mint férfi a rock cd-vel – mosolyogott.

- Lehet, hogy mondjak egy igent, de mégsem vesszük úgy? – kérdeztem félénken.

- Na add a kezed – mondta vigyorogva – Nos?

- Nah jó, egyszer talán igen! – nyögtem és nagy szenvedő fejet vágtam hozzá.

- Helyes – mosolygott, és a gyűrűt felhúzta az ujjamra.

- Jelet jelért – mosolyogtam.

- Az én jelem szexibb – mondta, majd végig húzta a „ jelén „ az ujját, de kegyetlenül szexin…

- Ez van… - mosolyogtam. És vártam, a mai nap további izéit… Vuá.