33 fejezet - A haditerv

Nem aludtam nyugodtan, folyton dobáltam magamat egyik oldalról, a másikra. Azt hiszen a hideg veríték is kivert, mert vacogtam, és egyre szaporábban vettem a levegőt. Láttam magam előtt Edmund gonddal telt arcát, és ahogy megjelenik a Klán. Ahogy a sok fekete csuklya mögül a vörös szempárok egységesen rám szegeződnek, és anyám sikolyát is hallottam. Egy pillanat alatt felültem az ágyban, és zakatoló szívemhez kaptam.

- Jól vagy? – hallottam Wrath aggódó hangját. Megráztam a fejemet, hogy a rémképektől torzított gondolataim kitisztuljanak.
- Nem tudom – mondtam szaggatottan, miközben a hidegtől összerándultam.

Wrath súlyos kezét a homlokomra tette.

- Tűz forró vagy! Szólok Reid-nek, szoktál beteg lenni? Mármint, egy vámpír… - habozott és féltett. Megráztam a fejemet, és a mellkasát átölelve, visszadőltem vele az ágyra.
- Nem kell, jól vagyok, csak rosszat álmodtam, ez minden! – mormoltam bele megfeszült felsőtestébe.

A kezével magához szorított és erősen tartott maga mellett. Majd az állam alá tette Mr. Morcos-t.

- Nem szeretem ha rosszat álmodsz – motyogta a hajamba.
- Ezek nem a te álmaid – mondtam, majd méltatlankodva, ránéztem. A tekintete már nagyon sötét volt. Miattam kínozza magát ennyire?
A keze megmozdult. Rég nem dobogó szívéhez húzta a kezemet, és rárakta. Majd ujjaival szórakozottan játszott a kezemen.

- Tudod, valahogy olyan, mintha mégis az én álmaim lennének. Persze ezt te nem értheted – mondta, de a hangjából kihallottam a keserűséget.
- Akkor mondd el, hogy megértsem – mondtam, és tekintetemben őszinte kíváncsisággal néztem rá. Az arca sápadt volt, a szemöldöke mesteri vonalú, a pillantása lágy és gyöngéd, a haja pedig selymes és jó illatú. Nehéz volt elképzelni, hogy valaha is féltem vagy irtóztam tőle.

Felsóhajtott, és megérzetem édes leheletét. Közelebb csúsztam az ajkához, majd figyelmesen néztem tovább a szemébe.

- Látom nem adod fel – mondta, majd elfordította rólam a tekintetét, de az ujjainkat összefűzte, és kinézett az ablakon. A hold besütött megvilágította sápadt mesteri arcát.

- Kérlek – suttogtam neki – Mesélj nekem – mondtam, majd a fejemet olyan szögben tartottam, hogy mindent lássak az arcából.

- Tudod, én… - kezdte de hangja elakadt. Olyan volt mintha nem találná a szavakat, vagy zavarban lenne, majd a kezünkre nézett, és alig érezhetően megszorította a kezemet.

- Nekem elmondhatod – mondtam majd visszaszorítottam a kezét.

- Régen éreztem már magam ilyen… természetesnek…jónak…boldognak… - mondta halkan – Egyszerűen amikor veled vagyok akkor nem Wrath Dark vagyok, hanem Wrath Lightning…

- Lightning volt az eredeti neved? – kérdeztem, de továbbra sem nézett rám.

- Ühüm. Tudod, amíg nem ismertelek, tipikusan olyan lehettem, mint egy lutsa, önsajnáló kandúr… Aztán amikor már úgy gondoltam, hogy az életem soha nem lesz már olyan, mint régen, egyszer csak jöttél te. Egy kiszámíthatatlan kislány… és teljesen elvetted az öreg kandúr eszét – mosolyodott el a saját hasonlatát – A világ megszűnt olyannak lenni, mint volt, nem volt több keserűség, nem voltak unalmas percek, egyszerűen fényt és színeket hoztál sötétségbe, és rajtad keresztül, újra tudtam élni… - keserűen felnevetett – Rémesen hangzik mi?

- Nem – mondtam áhítatosan, és megsimogattam az arcát, lassan felém fordította a fejét.

- Elképzelni, hogy van valami, amitől te félsz, vagy rosszul érzed magad, számomra elviselhetetlen – az arca megrándult a fájdalomtól. Szenvedett, mert nézte ahogy rosszat álmodok. Istenem vajon akkor mit érzett, amikor sírtam, vagy amikor Ed megütött?

A tekintete ellágyult, és halványan izzani kezdett.

- Szeretem, ha így nézel rám – mondta rekedten.
- Hogy nézek rád? – az én hangom, is rekedt volt.
- Úgy nézel rám, hogy az az érzésem, mintha imádnál, ennek sincs semmi értelme – mondta majd elfordította fejét.
- Pedig igaz – suttogtam. És a feje abban a pillanatban felém fordult.
Mohón bámult, és magához szorítva felnyögött.

- Ha tudnád, hogy mennyire szeretlek – mondta elgyötörten.
- Én meg nem szeretlek, hanem imádlak – mondtam vigyorogva és apró puszikat nyomtam a nyakára. Felmorogott az én kandúrom, és a mellkasára vont.
- Aludj szerelmem, aludj. Vigyázok rád! – mondta és én hittem neki.


Reggel azonban egyedül ébredtem. A nap nem sütött, a felhők túlságosa is vastag és áthatolhatatlan réteget képeztek előtte. Már megszoktam, hogy New Sunnyban sose lehet, egy rendes kis napos időt kifogni. Nem mintha zavarna. Az viszont igen is bántott, hogy nem találtam sehol Wrath-ot. Csak Mr. Morcos vicsorgott rám reggel.

Lentről viszont morajok hallatszottak fel. Nem késlekedtem, gyorsan felöltöztem és beágyaztam. Majd lesiettem a többiekhez. Apa éppen Victorral és Louval, valamint Jackkel társalgott. Bill magába zuhanva bámulta az aznapi újságot. Reid és Maryon nagyon halkan konzultáltak valamin. Arnold, Floretének és anyának segített, megtisztítani a titánium kardokat, tőröket. Ian egy térkép felett görnyedt Lujzával és valamint nagyon mutogatott. Wrath pedig mellettük állt, és figyelmesen hallgatta Ian alig halható szavait. Coleen pedig az ablakon bámult ki. Azonban a bátyám és Beth nem voltak sehol. A szívemben a kezdeti rémületet a nyugodt zsibbadás vette át. Talán Edmund végleg lemond rólam, és új életet kezd. Nagyon jó volt ebbe az illúzióba ringatni magamat.
- Nenay – szólalt meg Victor anélkül, hogy felém nézett volna – Ide jönnél egy pillanatra?
Gyorsan melléjük léptem. Apám rám mosolyogott de a szemei képtelenek voltak becsapni. Félt.

- Igen Victor? – kérdeztem.

Victor a kezében tartott egy valamit. Fogalmam se volt róla, hogy az mi…

- Ez itt egy adóvevő – mondta – Ezzel tudunk majd veled kapcsolatban maradni.
- És miért is kell ez nekem? – vettem el tőle, a miniatűr izét.
- Mert ha te leszel a csali, kapcsolatban kell lenned velünk, többiekkel – mondta azzal, elégedetten elmosolyodott. Nem volt kifogásom az ellen, hogy csali legyek, de valaki hangosan felszisszent. Nem kellett felnéznem, hogy tudjam Wrath az. Nehéz teher lett hirtelen a kezemben tartott aprócska adóvevő. Olyan volt, mintha két szív és két lélek is lakna benne, az enyém és Wrathé. Ha fájdalmat okoztam neki, azt az egyik szívem máris jelezte a másiknak.
- Szóval elmondjam a tervet – kérdezte izgatottan Victor és összedörzsölte a kezét. Maryon szélesen elmosolyodott látva szerelme lelkesedését, és olyan” el van a gyerek ha játszik” pillantást vetette rá.

A két család Victorra figyelt. Wrath pedig mellém sétált, légies mozgásával, és magához szorított.

- Szóval. Elmegyünk az erdő keleti részére. Ami éppen eléggé távol van New Sunnytól, hogy ne ártsunk az ott élő embereknek. Mivel vihar lesz, ezért a verekedés is megoldható. Mivel Maryon szerint tárgyalni jönnek, könnyen meglehet, hogy az egésznek békés kivitele lesz, de erre nem vehetünk mérget, ezért gyorsan elkészítettem, a legmegfelelőbb hadi tervet.

Elmosolyodtam a lelkesedésén, Wrath pedig valami olyasmit mormolt a nyakamba, hogy „ Nah halljuk a két órás kis előadást!” Könyökömmel, óvatosan hasba böktem, mire a nyakamba kuncogott.

- Nenay te egyedül mész majd a főcsapáson. Mögötted pedig majd én megyek, mivel engem ismernek, és ha tárgyalni kell hozzám vagy Reidhez fordulnak. Reid majd előtted megy. Ha közlik, hogy békés szándékkal jöttek, akkor te vissz futsz egy mellék ösvényen a családodhoz. Ekkor vesszük igénybe az adóvevőt. Wrath és Maryon megpróbálnak majd a Klán mögé kerülni, ellentétesen a szélirányával. Maryon folyton figyelni fogja a jövődet, Wrath pedig a gondolatban tartja velünk a kommunikációt. Az adó-vevő másik része nála lesz. Florete és Arnold meg Ian, itt lesznek, az erdő hataránál, és őrzik, nehogy valamelyik Klán tag elinduljon a város felé. Jack, Coleen valamint Lujza és Beth a fákon lesznek, hogyha jelet adok, akkor leugorjanak és minket erősítsenek. A tervem kikezdhetetlen és bomba biztos – mondta elégedetten Victor és rám majd szerelmére vigyorgott. Maryon könnyen a karjai közé szökkent és apró csókot adott Victor ajkára. A terv számomra is tökéletes volt. Apa aki szintén nagy katonai múlttal rendelkezett tökéletesen egyet értett vele, és elismerte a terve tökéletességét.
Aznap kétszer el is próbáltuk az adott helyszínen a gyakorlatot, és mind a kétszer tökéletes időt futottunk le.
Némi félelem ugyan még maradt bennem de már valóban kevés volt és eltörpült a remény hatalmas édessége mellette. Úgy gondoltam, jó kedvemet megosztom Ruperttel és fel is hívtam őt. A telefonja kicsöngött ő azonban nem vette fel. Megrántottam a vállamat, aztán nekiláttam becsomagolni a maradék karácsonyi ajándékokat. Mondhatni, szörnyen néztek ki becsomagolva, de azért a szándék a fontos nem? A nap folyamán egyszer láttam Bethet aki boldogan mosolyogva ment el, mellettem, sejtettem, hogy öröme oka bátyám Edmund. Viszont Bill összezuhant. Sejtettem, hogy nem lehet, minden teljes. Láttam, ahogy Bethre nézett és most tudtam, hogy részben én okoztam fájdalmat neki… Jaj, sehogy se jó mindez!

Este hamar elindultam lefeküdni, még kinéztem egyszer az ablakon, aztán bemásztam az ágyamba. Két három óra múlva mellém csúszott Wrath is. Lábamat a lábai közé csúsztattam, és mosolyogva fúrtam a fejem a mellkasába.

A keze eltűnt a pizsoma felsőm alatt, és óvatosan cirógatta a hátamat.
- Megőrjítesz – morogta rekedten, mikor halkan újra nyögdécseltem a kezéhez bújva. Jó érzés volt, ahogy érzetem, hogy nagyon akar engem. Vigyorogtam egyet, és beleharaptam óvatosan a nyakába.

- Kiakarod szívni a nyakam? – nevetett fel.
- Szeretnéd? – suttogtam álmosan a fülébe.
- El sem tudod hinni, hogy mennyire – mondta. Én készségesen teljesítettem a kívánságát, majd elnyomott az álom.