28 fejezet - Amikor a rémálom már a satrt vonalon áll!

- Jó reggelt szerelmem – hallottam Wrath édes hangját. Már csak róla tudok álmodni, mosolyodtam el. Ekkor egy kéz siklott végig az oldalamon, és gyengéden cirógatta a nyakamat.

Összerezzentem, és azonnal megfordultam. Egy féloldalas mosoly égette bele magát az emlékezetembe.

- Wrath – mondta szoprán magasságú hanggal.

- Most úgy mondod, mintha nem tűnt volna, hogy egész éjjel itt voltam – csóválta meg a fejét.

- Velem… aludtál… te? – grimasz jelent meg az arcomon, ennél csöpögősebbet el sem tudtam volna képzelni.

- Azért ez így nem teljesen igaz – mondta hamiskásan mosolyogva, de engem nem tévesztett meg, szemében ott bujkált a keserves kín maga.

- Nem vagy jól? – kérdeztem és megsimogattam az állát.

Lopva belecsókolt a kezembe és finoman hozzá is dörzsölte az arcát.

- Még mindig elmehetsz – mondta és a kezemet a szívére tette – Ne miattam maradj itt.

- Nem csak miattad maradok itt, ha ez megnyugtat – mondtam és finoman végighúztam az ujjam hegyét izmos mellkasán.

- Nem, abszolút nem nyugtat meg! – mondta – Az meg főleg nem, hogy más pasik miatt is itt akarsz maradni… - mondta és a hátára fordult. Most is fekete póló volt rajta, ami szorosan a felsőtestére simult. Féltékeny. Beharaptam az alsó ajkamat, hogy mosolyom ne legyen túl feltűnő.

- Wrath, féltékeny vagy? – mint egy kismacska úgy másztam fel a mellkasára.

- Nem – morogta, és elfordította a fejét.

- De – mondtam, és belevigyorogtam a képébe.

- Nem – makacskodott.

- De de – mondtam, és egy apró puszit adtam a nyakára, még sosem csókoltam meg az arcán kívül máshol, így érthető módon összerezzent.

- Te elakarsz csábítani? – húzta fel a szemöldökét, és annyira meg volt lepve, hogy az általam vár reakció elmaradt.

- Csak akartalak, és nem értsd félre – morogtam, és lemásztam róla. De nem hagyta, visszahúzott és lelkesen csókolt össze vissza.

- Féltékeny voltam – mormolta bele bűnbánóan a nyakamba, amikor nem viszonoztam azt amit tett, bár nagy erőfeszítések árán.

- Csakhogy beláttad! – morogtam, és óvatosan felemeltem a fejemet, és felkínáltam neki az ajkamat. Az előbbi vad és gyerekes szenvedély helyét, egy sokkal érzelmesebb csók váltotta fel. Hozzá bújtam.

Nem volt olyan hatalom ami meggyőzött volna arról, hogy én nem vagyok szörnyeteg, de amíg vele voltam, nem tűnt fel, hogy olyan szörnyű lennék, mint amilyen hirtelen lettem. Vele minden édes és könnyű volt, olyan kellemes borzongós érzéssel megsépkelve. Bár tisztában voltam vele, hogy Ő egy fellelőség. Számomra. Tudtam, hogy tartozom neki valamivel. Méghozzá magammal… Nehéz volt megérteni, de amikor rájöttem jeges rémület marat a gyomromba. Én nem akartam senkihez sem tartozni. Aztán jött Ő és olyan kétségbe esetten akartam Őt, hogy az maga volt a törvényszegés. Olyan törvények megszegése amelyet magam állítottam fel.

Kinyitottam a szememet. Csukott szemmel mosolyogott, aztán csöndben megjegyezte:

- Anyukád kedvel… engem – mondta.

- Tudja, hogy itt vagy? – majdnem felsikítottam. Erre nem álltam készen.

- Hmmm – mondta elkomolyodva – nem csak arra gondolt – majd kuncogásba kezdett. Jesszus nem biztos, hogy akarom tudni, hogy mire gondolt.

- Ne folytasd – mondtam, majd izmos karja alól kicsusszanva indultam el a fürdő felé.

- Arra gondolt, hogy: „ Nenay szereti ezt a fiút. Fura. Általában Nenay nem szeret senkit. Magán kívül… Mármint rajtunk és magán kívül” – itt már úgy nevetett, hogy plafon is belereszketett.

- Ennyit arról, hogy nem fogják megtudni, hogy itt vagy – morogtam, és jól bokán rúgtam.

Meg sem vártam mit reagál, mert annyira elvoltam foglalva egy új érzéssel, ha már anyu is azt gondolja, hogy szeretem őt, akkor csak van benne valami igazság…

Lou vidám hangja zökkentette ki az elmélyült gondolkodásomból.

- Na mi van Hugi, csak nem utolért az híres szere…

- Ki ne mondd! – ugrottam majdnem neki. Az arcomba szökött minden bennem kavargó vér szerű izé.

- Nyugalom kis G.I. Jane – mondta majd megborzolta a hajamat. Dühösen elkaptam a kezét, és kicsavartam. Apa csak úgy mellesleg oda kiáltott a kanapéról, hogy még inkább hülyén érezzem magam.

- Mióta alszol együtt Wrathttal? – közben fel sem nézett az újságból.

- Biztos, hogy csak alszanak? – kérdezte vigyorogva Lou.

Na itt jött el a pillant, hogy felrobbanjak. Utálom, hogyha az érzéseimről beszélnek.

- Nenay aludt, én meg vigyáztam rá, a tegnapi nap sok volt neki – mondta Wrath. Félelmetesen jól nézett ki. Magas, izmos, és az enyém… Az nem… Vagy igen? Rám mosolygott, és a mosolytól csak még vörösebb lettem. Ez apát nem derítette fel.

Föl állt, így pont megmutatta hatalmas fizikai erejét, és bazi nagy tekintélyét, szinte árnyékot vettet rám a nagysága. Abban a barna pólóban amit viselt tökéletesen látszott minden izma és ina egyesével megfeszülni. Hiába, az egyetlen kislányáról volt szó. Ami most hirtelen tök jó kibuvó lett arra, hogy apa megmondjam nekem, hogy menjek fel a szobámba, és nézek meg egy mesefilmet amíg ő beszél a pasimmal.

Lelkesen vártam az ilyen végszómat, de nem éppen akart jönni.

- Hálás lennék fiam, ha a lányom és közted lévő szere… - kezdet apa, de megállítottam.

- Ne mond ki az sz- betűs szót! – suttogtam, mégis érzetem, hogy hangomból fenyegetés árad.

- Nenay, te ne szólj bele – mondta apa, de nem mondta ki azt a szót! Hál’ égnek.

Wrath az égnek emelte csodálatos tekintetét, amelyben fürödni élvezet, ahogy néztem őt, a kezem automatikusan a hajamba túrt, és a számat kezdetem el csócsálni. Zavarba ejtő szituáció. Talán mégis csak szeret… NE MOND KI AZ SZ-BETŰS szót!!!!!!!!!!!

Lesütöttem hosszú pillámiat, és elindultam felöltözni.

( aznap délután)

Kicsit fáradt voltam, egész nap görcsöltem, másra sem tudtam gondolni, mint magamra meg a Klánra, és mivel Wrath haza ment nem tudta elterelni a figyelmemet. Bár mondta, hogy visszajön még ma, a családjával együtt mert megkell beszélnünk az ütközetek részeit.

Maryon mint harcos… hát az biztos viccesen nézhet ki gondoltam. Bezzeg Wrath, félmeztelenül… Ahogy az izmai megfeszülnek, az arca kemény és határozott a keze ökölbe szorulva. Oh istenem.

- Kicsim – majdnem levágódtam a székről úgy kaptam a szívemhez amikor Wraht bejött.

- Nem tudsz kopogni? – kérdeztem ingerülten, és totál elvörösödtem.

Arca fájdalmasan megvonaglott.

- Megzavartalak? Mehetek ha gondolod – mondta mellékesen. És már lassan fekete szeme szinte könyörgött azért, hogy marasztaljam.

- Igen megzavartál éppen elképzeltek és – hoppá. Tűnés ki ebből a szobából, azonnal az ablakom felé vettem magam. Szinte hallottam, ahogy leesik neki, hogy róla fantáziálgatok, és elégedetten szinte dorombolva, mint ahogy a hatalmas kandúr megy a félénk kismacskához. Gyűlöltem, hogy ilyen csöppnek érzem magam.

Gyorsan behuppantam a nappaliba, ahol már vártak Darkék. Hosszú sorban kígyóztak bennük ezernyi kérdés. Vajon mennyire kapnak majd választ. Vajon érdemes-e értem harcolni? Pont értem, aki annyira utálta őket.

Aki olyan szörnyeteg, hogy nem tartozik se hozzájuk se az emberekhez. Akinek a családja miatta él rettegésben tizenhét éve? Érdemes-e ilyenért kockázatni mindent? Coleen-re néztem. Hosszú, szőke haja, elegáns csigákba omlott le a vállára mögötte őt karolta Jack, arcán a szokásos nagy tesós mosoly.

Apa és a többiek még mindig hosszan beszéltek valami taktikai ügyet. Wrath, hirtelen magához húzott hátulról, mikor felköhögött Victor. Észre sem vettem, Ian mellett állt a sötétségben.

Wrath megmerevedett mögöttem. Majd halkan felmordult. Victor szeme könyörgően megcsillant. Wart összecsattintotta fogsorát, majd megadóan felnyögött.

- Még megbeszéljük ezeket a fantáziálásokat – duruzsolta lágyan a fülembe – De Ian és Victor szeretne valamit elmesélni neked. Külön – külön. – mondta haragosan.