39 fejezet - Fehér rózsa és Örökké

Hosszú barna haja, jobbra-balra csapódott mikor talpra állt, és szíven dobta, a nagydarab szőkét. A keserű érzés elmúlt! Élt. Nenay élt!



- És akkor, egy, két, há és… - mondta Bill és összeütötte a dobverőket.

A Papa Roach-tól játszottuk a Forever-t. A húrokon cikázott a pengető, miközben időnként lopva húgomra pillantottam. Teljes átéléssel játszott, a sötét és újautó szagú garázst beragyogta a fényével. Bámulatosan kecses alakjával, tündöklő tiszta tekintetével, és a szívében lobogó örök tűzzel. A szám amit játszottunk, annyira olyan volt, mint ő… el is mosolyodtam a kóbor gondolatra, mely kipattant a fejemből. Kiszámíthatatlan váltakozó ütem, és hihetetlen erő, tisztára mint ez a törékeny szépség itt, alig egy másfél méterre tőlem. Lou mély hangja most finoman szólt, miközben egyszerre csaptunk a húrokba Nenayval, és Lou felordított, és mély hangon folytatta. Ekkor nyílt a garázs ajtaja és anya jött be. Tálcán hozott négy bögrét. Alacsony kis alakján rózsaszín pulóver volt, lábán hosszú fehér szövet gatya. A bögrék már csak megszokásból kerültek elő. Nyilván vér van bennük, de mi továbbra is csak elixírnek hívtuk. Bill három erőset vágott a dobra, anya pedig mosolyogva biccentgette a fejét jobbra majd balra. A szám, lassan véget ért, és apu is besétált az ajtón.

- Szép volt gyerekek… - mondta, majd felugrott a színpadra, és oda állt Bill mögé. Kivette a kezéből az ütőt, és kedvesen elmosolyodott – De így jobban hangzik nem? – és apa soha nem látatott tehetséggel kezdte el ütni a dobot bámulatos ritmusban. Ekkor meghallottuk anya gyönyörű magas hangját. Énekelt.
- Ez Nightwish – ámult el Nenay, amint felismerte tőlük az egyik számot.
- Az – biccentett kábán Lou.

Ekkor besétált az ajtón egy nagyon nem kívánatos személy is. Wrath! Napszemüveg volt rajta és bőrkabát. Fekete izompóló és farmer. Mert télen ugye, hogy máshogy kéne járni?! Az ajkam automatikusan csúszott fel a felső fogsoromról, de Bill szúrós pillantás miatt türtőztettem magam. Nenay majd kiugrott a bőréből mikor meglátta a vámpírt. Leszökkent a színpadról, ahol már anyuék is abba hagyták az érdekes előadást, és mosolyogva nézték, ahogy Ő a nyakába veti magát annak a hülyegyereknek. Annak a mázlistának a keze féltőn ölelték át az Ő derekát. Ő a fejét annak a szánalmas pancsernek a nyakába fúrta, és e művelet közben, azaz idióta fölemelte ŐT a földről. A plüss farkasos mamuszba bújtatott kecses kis lábai a levegőben kalimpáltak. Miközben Lou nagy élvezettel köszörülgette a torkát. Bill irult- pirult. Az én szívem újra ezer sebből vérzett.

Hálát adtam az Úrnak, amiért nekem nincsenek könnyeim. Hogy van bennem valami sötét, ami elnyomja ezt keserű érzést és helyette csak zsibbasztja a szemem és orrom környékét. Most elerednének ha volnának, szégyenemben és fájdalmamban. Letettem a gitárt, és lekullogtam a színpadról, a fejemet lehajtottam, és nem akartam látni, hogy most mit néz, vagy mit érez Ő. Immár nem tartozik rám.

-Ed – szólt utánam a föld leggyönyörűbb hangja. Megdermedtem a garázs ajtónál. Nagy volt a kísértés, hogy ránézzek, hogy szemem megfürödjön üdvözítő szépségében lényének ártatlan jóságában. De nem lehet. Mert ott volt a szörnyeteg, aki árnyékával elrejtette, az én egemnek legfényesebb csillagát, tiszta fehér galambját.

- Nincs baj – mondtam, de nem fordultam hátra.
Ne szomorítsd el – hallottam figyelmeztető hangját a fejemben Wrathnak.
- Nem fogom, taperolós barom! – morogtam vissza a válaszom, majd kisétáltam a garázsból.

Amint kiértem a házból rohanni kezdtem az erdő felé, magam mögött akartam hagyni ezt a házat, ezt sok régről ismert arcot, ezt a sok új és régi érzést, elfelejteni ŐT. A saját húgomat. Nekirohantam egy fának. Nagyot reccsent az, és én féltőn és óvón ahogy annak idején Őt is, most úgy öleltem át a hatalmas fát. Minden ki nem fejezhető érzelemmel és a legbelsőbb odaadással.

- Edmund – szólalt meg egy másik hang. Ez a hang nem volt olyan bűvös bájos, mint aprócska húgomé, de szép volt, akárcsak a hárfán a húrok játéka, és andalító, mint a jó vörösbor.
- Igen – mondtam mélye hangon, és továbbra is öleltem a fát.
- Nenay a húgod, és szeret téged! Ne menekülj előle – mondta. Karjaim neve hallatára összeroppantották a fát, és inaim kirajzolódtak izmaim között. Beth apró sikolyát halva jöttem csak rá, hogy mit tettem a hatalmas tölggyel, ami most a hóban pihent.
- Próbálkozom, de nem bírom sokáig a közelében – mondtam folytott hangon, és szememet legeltettem a kidőlt fán. Szégyelltem gyengeségem.

Halottam, hogy súrlódik a lépte a havon, és éreztem bársonyos kezét megfeszült hátizmomon. Gyengéd, szinte olyan meleg érzés fogott el, mint anno, amikor még a Ő ölelt.

- Én tudom, hogy nem vagy belé szerelmes. Csak nagyon ragaszkodsz hozzá. De el kell őt engedned – suttogta Beth.
- Így gondolod? – kérdeztem csöndbe, és teljes testemmel felé fordultam. Elmosolyodott, és barna tincsét a füle mögé tűrte.
- Így – biccentett.
- Neked elhiszem – mondtam. Szívemet a régi bizsergés kerítette hatalmába, valahányszor láttam Bethtet. Régen nem szerettem a közelségét, mert színte égette a belsőmet röntgen pillantása, mellyel mintha belátott volna degenerált agyamba. Úgy éreztem, tudja mit érzek, hogy miért vagyok zavarodott. De a legrosszabb az nem ez volt. Hanem a fájdalom Bill szemében. A keserűség… Amellyel én is néztem, ahogy Nenay esténként forró csókot ad annak BAROMNAK!
- Kö…Köszönöm – rebegte, megrémült a közelségemtől. De én élveztem törékeny alakjának meg, megrándulását. Egészen közel akartam érezni magamhoz ezeket az apró rángásokat. Így a kezem óvatosan a derekára tettem. Gyöngéd vonásai arcának, egy pillanatra szinte tündöklöttek.
- Nincs kedved vadászni velem? – kérdeztem. Minden keserűség messze szállt. Beth jobban illet a kezembe, mint Nenay. Pedig ez szinte képtelenség volt. De igaz.

Meghatódott. Mert önkéntelenül hunyta be egy hosszú percre a szemét. Ő nem azért nem tudott sírni mert sötét lett volna, mint én. Ő egyszerűen csak elfelejtett.

- Igen. Köszönöm – mondta. Elmosolyodtam.

Mire visszatértünk a vadászatból, már minden Drak és Wolf a nappalit rakta rendbe. Nenay és Wrath bohóckodva takarított (megjegyzem nenay ötéves kora óta nem csinált ilyet), Lou feszült volt, és össze- vissza hablatyolt. Csak Wrath vigyorgott rá néha. Lujza nem volt feszült, ezért furcsállottam az egészet. Bill, Arnolddal együtt szedték fel a szilánkokat, a porszívóval el nem érhető helyekről, Ian maga elémeredt, és éppen a lépcsőt tervezte újra. A lapon szinte láthatatlanul mozgott a keze. Reid és Florete a falat festetették újra. Anyu és Apa új bútorokat néztek a neten. Apa ült a gép előtt, anya meg a szék háttámláján dőlve mutogatta a számára tetszetős bútorokat. Coleen segített virágokat ültetni Maryonak. Ahhoz képest, hogy lányok, eléggé nem értették a dolgukat, de amikor anya segíteni akart nekik, hevesen tiltakoztak. Jack és Victor éppen a csillárt szerelték föl újra.

- Figyeljetek – szólalt meg idegesen Lou. Mind rámeredtünk, és ekkor már Wrath teljesen vigyorgott. El sem tudtam képzelni, hogy mi mondani valója lehet testvéremnek… Így hát feszülten vártam, miközben kezem meglepő módon, Beth derekára siklott – Kérdezni szeretnék valamit – mondta, és hangja egy kicsit megremegett. Ki ez? Ez biztos nem az én nagyképű öcsém.

- Hallgatunk – mondta Reid.

- A kérdésem két embernek szól – szögezte le Lou, és a földet nézte.

- Kezdj már bele… - türelmetlenkedett Lujza.

- Reid, megkérhetem a… lányod kezét? Biztosítalak róla, hogy vigyázni, és becsülni fogom, míg… azaz nem… szóval örökké! – a szeme lázasan csillogott, Reid arcán jóságos szerettet teljes mosoly jelent meg. Majd Floretével összenéztek, és a nő ragyogó mosolyt követő bólintása után Reid is bólintott.

- Tőlem megkapod Lujza Tschusingan Dark kezét. Biztos vagyok benne, hogy jó kezekbe lesz – majd ezzel lányára pillantott. Lujza ledermedve állt, és úgy meredt Loura, mintha az éppen most közölte volna azt, hogy Ő a Klán új feje.

- Nos akkor cicám… khm… kedvesem – kezdte Lou és letérdelt Lujza elé, aki zavarában a hajába túrt – Te vagy a legtökéletesebb lány, és azóta szeretlek amióta először megpillantottalak. Helyesebben akkor még nem szerettelek, mert egy gyilkosnak tartottalak… de aztán megismertelek, és te vagy az a legelragadóbb tünemény, akihez évtizedek óta nem volt szerencsém. Hozzám jönnél, hogy engem tegyél a legboldogabb izé… - zavartan Warthra pillantott.

- Férfivá- mondta Wrath, Nenay rájuk mosolygott.

- Igen, férfivá – mondta Lou és elővette a gyűrűs dobozt. Beth keze az én kezemre siklott. Összerezzentem, de nem azért, mert kellemetlen volt, hanem mert azért mert túlságosan is kellemes.

- Én… - suttogta Lujza, de Lou felpattintotta az ékszeres doboz tetejét, és benne egy gyönyörű fehérarany gyűrű volt, a közepén meg egy közepes méretű gyémánt. Valamint betűk voltak karcolva a gyűrűbe. Az volt oda gravírozva, hogy : „Fordítsd az arcodat a nap felé és minden árnyék mögéd kerül!” – Ez - suttogta Lujza, amint elolvasta a gyűrűbe írtakat – gyönyörű.

- Te vagy az én fényem, cicám akire ha ránézek minden sötétség a hátam mögé kerül, vagy végérvényesen eltűnik. – mondta Lou és végre ránézett Lujzára. Aki zavarodottan nyújtogatta a melegítő nadrágját. És fehér rövid ujjú pólóján keresztül látszott, hogy remeg a felső teste. Az ajkát harapdálta, és hosszú idő után megszólalt.

- Szeretlek! Oké és… szeretek a fényed lenni… – mondta, és remegve nyújtotta ki a kezét Lou felé. Az elvigyorogódott és megkönnyebbülten felhúzta a lány ujjára a gyűrűt. Miután ez megtörtén, Lou felkapta Lujzát aki még mindig tőle szokatlanul zavarban volt, de miután már leküzdötte kezdeti zavarát önfeledten csókolózni kezdtek. Mindenki gratulált nekik, anyu meghatottan, apa pedig elismerően nézett fiára. Bill szokatlanul udvarias volt, majd elnézést kérve lement járőrözni. Nenay pedig Wrathtal együtt gratulált. Aztán fene meghitten csókolóztak ők is. Felfordul a gyomrom. Gratuláltam az ikremnek, aki megveregette a hátamat.

- Fene se hitte volna, hogy iker talál ikret – mondta átölelve engem Lou.

- Hát nem – mosolyodtam el.


Aznap este én voltam a soros, hogy járőrözzek a ház körül. Nem volt semmi szokatlan, a Klán inyalogatta a sebeit. Ezért benéztem az ablakokon, hogy meglássam, hogy bent mi a helyzet. Az utolsó ablakra vártam a legjobban, bár mindig ezt hagytam utoljára. Nenay szobájának ablakát.

Amint benéztem, úgy éjfél táját elcsodálkoztam. Nenay feje Wrath mellkasán pihent, és kezével átölelte a fiú testét. Nenay hajába fúrta a fejét a fiú és becsukta a szemét, de mosolygott, és valószínűleg a húgom édes illatát élvezte. Nenay, már mélyen aludt, de kezében azért szorította a tőlem kapott Mr. Morcost. Gyönyörű volt. Helyesebben voltak együtt, nem éreztem haragot, pedig délelőtt megtudtam volna ölni őket. De most… Olyanok voltak, mint két szerelmes virág. A fehér rózsa és egy másik virág, aminek még nem tudom a nevét. De tökéletesen kiegészítettek egymást. Akár a sarki fény. Nenay illet a karjaiba, és amilyen szerelem sütött Wrath minden porcikájából, rá kellett jönnöm, hogy Nenay az ő fehér rózsája, és az övé is marad örökké…