36 fejezet - Nem józan

( A képen Tybalt van)

Ajkaim képtelenek voltak elszakadni az övéitől, pedig Edmund őrült módjára
hadakozott mögöttünk, Wrath karjai erősek voltak. Túl erősek, ahhoz, hogy megrémisszen Edmund örjöngése.

- Hagyjátok már abba! – üvöltött Beth. Ez kijózanított. Idegesen, és bűnbánóan szakadtam el Wrath édes ajkától, és a szemébe néztem. A tekintete, mint mindig, ha rám nézett, gyöngéd volt és megértő.
- Beth – szólt halkan Lujza a háttérből. Nem fordultam meg, nem akartam látni a bátyám fájdalmasan sokat mondó arcát… Még nem, most nem! Wrath egy apró puszit nyomott a számra, majd Bethre nézett a vállam fölött.

Bokán rúgtam, de ő mosolyogva folytatta tovább… Nem szerettem, ha nem tudtam, hogy miket mond másoknak, főleg nem akkor, ha velem kapcsolatosak.

- Ez nem volt szép tőletek – jegyezte meg csendben Lujza, majd Wrathra kacsintott, amit Beth elfordult – Alaposan magadba bolondítottad, szép munka volt! – csapott Wrath bal kezébe, mert a jobb-bal még mindig engem ölelt.

Beth dühösen felmorgott a háttérben. Tudtam, hogy most őt is megbántottam, látnia kellett, hogy fivérem, még mindig túl sokat érez irántam, és nyílván iránta nem érzett ennyit, ha érez valamit egyáltalán…

Wrath lenyűgöző mosolyára grimaszt vágtam, mert eszembe jutott az ujjamon lévő gyűrű. Az ő jele! Fölényesen és nagyképűen vigyorgott le rám. Arcról sütött egy szó az én irányomba: -Enyém!

Nyílván még mindig az az őrült állati ösztön élhet benne, ami minden pasiban. Védeni azt ami az övé… És elégedett volt ha az amit sajátjának vallott, lelkesen csókolgatta, és ámulattal bámulta, a nap minden percében.

- Maryonnak látomása volt – tette hozzá mellékesen.
- Mi? – kerekedett el a szemem.
- Az információcserében benne vagyok, ellenszolgáltatás fejében – mondta vigyorogva.
- Mi? – mondtam döbbenten.
- Én mondok neked valamit, te pedig meghálálod – somolygott.

Jack hangosan nevetett Louval együtt, már ők is mind kint voltak az udvaron. Csak apámék ne jöjjenek ki!

- Jack – morogtam. Ezt biztos ő javasolta neki.
- Ugyan már cicus, nem olyan rossz az az ellenszolgáltatás, igaz Coleen? – kérdezte nevetve Jack. Coleen éppen ekkor bukkant fel, és rohant át a kosárpályán. Meglepetésemre mosolygott.
- Tényleg nem rossz – vetette oda.

Csak én hallottam ki belőle, hogy ebben valami szexuális ígéret volt Jack felé? Nyílván Jack is, mert egyből morogni kezdett, és szemével éhesen követte Coleen minden mozdulatát.

- Szövetkeztetek ellenem? – vettem fel mérgesen, és lerángattam magamról Wrath kezét – Ha te nem mondod meg, majd Lou megmondja – dugtam ki a nyelvemet.
- Rám ne számíts hugi… Sajnos én már fogadtam Jackkel – mondta bűnbánóan kiskutya szemekkel. Dühösen rámeresztettem a szememet.

Remek! Toppantottam egyet! Majd apáék elmondják. Döntöttem el, de amit megfordultam Wrath szomorú arcát pillantottam meg, és a megacélozott AC/DC-s és Nivánás szívem egyből meglágyult. Lebiggyesztette az alsó ajkát, és az én arcom is egyből fájdalmas lett, tudtam, hogy győzött… MEGINT!

- Légy szíves…. Ígérem jó lesz – fogta meg a kezemet
Felnyögtem…

- Oké. Ez van – morogtam magamnak, és hagytam, hogy Wrath magával rángasson.


Rábandzsítottam, amikor vidáman nekidőlt az egyik fának. Nem titkoltam, hogy most kicsit bepöccentem rá.

- Szóval, mi az a nagy dolog? – morogtam.
- Ára van…
- Hülye Jack…. Elkapom és akkor úgy de úgy……….. – dühöngtem, és belerúgtam egy kavicsba. Az felpörgött a levegőben, és olyan erővel vágódott neki egy fának, hogy a kérge is leszakadt. Bólogatott, de ajkáról nem tűnt el a hamis mosoly.
- Nos érdekel az alku? – kérdezte.
- Mond! – adtam fel, és a földre huppantam bele a hóba.
- Előleg – makacskodott.
- Az az előleg, hogy most rögtön nem váglak neki egy fának… megfelel? – kérdeztem. Utálom ha zsarolnak.

Wrath megint kiválóan elvolt…

Mellém lépett, és leguggolt, így egy szintbe került az arcunk.

- Szerencsénk van, Maryon látta a Klán szándékait, és nem szerepelt köztük semmilyen ártó, vagy bántó szándék, egyikük sem akar bántani téged. Ergo nincs szükség Victor tervére – mondta megkönnyebbülten – kicsit kiakadt mondjuk, de szerintem kiheveri.

- Wrath, a Klánban nem lehet megbízni, ők olyanok… szóval, mióta csak élek vadásznak rám és családomra, nem éppen ők azok akik hirtelen megváltoznak, és… - ideges lettem a gyomrom görcsbe rándult, a félelem kezdett elhatalmasodni rajtam.

- Kincsem – simította meg az arcomat – nem kell tőlük félned – mondta és megsimogatta a hajamat.

- De! – suttogtam, és a szemembe könnyek tődültek, agyamat emlékek lepték el.

- Css – mondta, és ajkát enyémre szorította, kétségbe esetten viszonoztam, mert vágytam védelmező erejére, karjának biztonságára, testének melegére. Szükségem van rá – Nenay – nyögött fel, és még vadabbul csókolt vissza.

A fának vetettem a hátamat, és hátába kapaszkodtam.
Eldőltünk a hóban, de ajkai egyből csitultak. Bár éreztem ez hatalmas erőfeszítést jelent számára, mostanában gyakran elöntötte őt a szenvedély, és ilyenkor kiszabadult a fenevad a ketrecből… Ám bármily fura, ha én is elsodródtam vele, ő azonnal kontrolálta magát.

A telefonom kiváló pillanatban üvöltött föl. A félelmetes ordítás és gitár szóló jelezte, hogy még sem vagyok olyan őrült nyálgép, mint gondoltam. Wrath továbbra is csókolt, de én a telefonomért nyúltam. A kijelzőre pillantva a szívem túl nagyot dobbantam. Wrath is abba hagyta a csókolást.

A szájába sikítottam.

- Mi a… ? – döbbent meg de én azonnal eltoltam magamtól és felvettem a telefont.
- Na a mi a szituáció tökmag? – kérdezte meg a mély rekedtes hang.
- ÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁ! Mr. Ford bácsi – kiabáltam.
- Talált szépségem – mondta a rekedtes hang.
- Ford bácsi, hogy-hogy? – mondtam döbbentem. Arcomba az izgalomtól vérszökött, és el is felejtkeztem Wrathról.
- Gondoltam felhívom az én kis tündérkémet, mielőtt betoppanok a lakásukba! – mondta nevetve.
- Idejön? – visítottam fel, mint a kismalac, és ugrálni kezdtem.
- Látom, még mindig nagy hatással vagyok rád – mondta Ford bácsi, majd halkan hozzá tette – Ugye még szingli vagy?
- Öhm… - Wrathra néztem – Hát már nem annyira – mondtam, és a lábujjamat kezdtem el vizsgálni.
- Szégyen és gyalázat! Beálltál a sorba – sopánkodott Ford bácsi.
- Az nem úgy van ám! – mondtam mentegetőzve.
- Van pasid? – kérdezte.
- Van – morogtam.
- És… az már volt? – kérdezte meg Ford bácsi.
- DEHOGY IS! FÚJ! – mondtam szinte kiabálva.
- Helyes – recsegett meg a vonal.
- És mikorra jön? Tudja elfoglaltak vagyunk mostanában, sok a gond itt – motyogtam.
- Azért megyek, hogy megoldjak mindent – mondta Ford bácsi, majd hallottam, ahogy a motor felbőg a vonalon keresztül.
- Hát izé – motyogtam.
- Nincs semmi választásod – mondta nyugodt hangon.
- Hát köszönöm – mondtam gúnyosan.
- Nyugalom, csak szólj apádéknak, hogy egy óra és ott vagyok – mondta Ford bá’ majd megszűnt a vétel.


Wrath kérdő tekintete kissé bosszantó volt.

- Ki az a Mr. Ford bácsi? – kérdezte meg.
- Öhm… Egy régi barátom – mondtam, majd elnéztem a feje fölött.
- Hány éves? – tette csípőre a kezét.
- Közöd? – vontam fel a szemöldökömet.
- Sok – vágta rá mérgesen.
- Nem hinném – mondtam fitymálva, majd kikerültem őt.
- Héj – kapott utánam.
- Mi van? – morogtam, és kitéptem a kezemből a kezét.
- Kérdeztem valamit… - mondta fájdalmas arccal.
- Én meg válaszoltam – mondtam, majd nem néztem rá.
- Nenay – mondta csöndben.
- Elegem van! – mondtam dühösen – Elegem van ebből a hülye szövegből, elegem van, abból, hogy mindenki az én javamat akarja, meg, hogy holmi vak jövőbelátásnak hisztek. Elegem van Edmundból, aki folyton nyavalyog! És Coleenből, aki nem győzi elégszer közölni velem, milyen kis ócskaság vagyok. És elegem van belőled!!!!!!!!!!!! – kiabáltam rá - Úgy kezelsz, mintha a tulajdonod lennék, hát közlöm nem vagyok az – ordítottam.
- Én… - mondta elhűlve.
- Nincs te! Nem tartozom elszámolással a dolgaimról érted? – mondtam, majd a nagyot dobbantottam a lábammal.
- Nem akartalak… - nagyot nyelt – kellemetlen helyzetbe hozni – motyogta csöndben.
- Pedig megtetted! – mordultam rá.
- Jobb ha én… - mondta lesütött szemekkel, arca annyi fájdalmat tükrözött, hogy a szívem sajdult belé.
- Istenem! Ne haragudj! – suttogtam, felé akartam nyúlni, de elfutott, eltűnt…

Elszúrtam. Naná, hogy megcsináltam!

- Wrath – kiabáltam és futni kezdtem utána teljes erőmből – Wrath… Kérlek – kiabáltam kétségbe esetten, miközben rohangáltam.
- Kérlek… - suttogtam.

De nem jött válasz! Istenem, miket vágtam ott hirtelen a fejéhez… Pedig csak ideges voltam. Ó ne! Wrath, ne ne ne nenenenenenenenenenenenenenenenene!

- Wrath, szerelmem – suttogtam csöndben, majdnem összecsuklottam a hirtelen jött ütéstől ami a szívemet érte.
- Hol vagy? – mondtam magam elé – miközben egy fának dőlve csúsztam vissza a hóba.
Ekkor hirtelen egy kárörvendő kacajra lettem figyelmes.

- Ni csak, ni csak… Csak nem a mi kis vámpír hercegnőnk? – mondta nevetve egy vámpír.
Ott állt magas volt, izmos, hosszú, szőke, göndör haja volt. A szeme pedig fekete. Feket köpeny volt rajta alatta azonban piros bőr ruha.

Azonnal felpattantam. A szívem majdnem kiugrott a helyéről, miközben igyekeztem nyugodt lenni.

- Haha… Nenay – nevetett fel – és hangja gúnyos volt.
- Ki… ki vagy? – kérdeztem. Bár tudtam a választ.
- Tybalt – mondta majd meghajolt.
- Klán – mordultam föl.
- Talált – termett mögöttem, és rántott magához hátulról, és a fülembe kacagott. Hasba könyököltem.
Felnevetett és elkapta a hajamat, megrántotta, és a nyakamat az ajkához emelte.

- ERESZD EL – hallottam egy morgást. Wrath ugrott le az egyik faágról.
- Érdekes kis műsor lesz – mosolygott Tybalt, majd csak egy szúrást érzetem, és fájdalmat…